halálos betegség

Kiadták a riasztást: a leghalálosabb betegség tért vissza Európába

sv

Létrehozva: 2023.03.25.

Újabb sorscsapás Európának. A covid és a háború mellett újra megjelent az emberiség történelmének leghalálosabb betegsége. Folyamatosan nő az áldozatok száma.

Aggasztó tendenciára hívta fel Európa figyelmét a WHO. A tuberkulózis – amit sokan TBC-ként és tüdőbajként emlegetnek – az emberiség egyik leghalálosabb betegsége, a történelem során ez a kórság ragadta el a legtöbb áldozatot. A betegség elsősorban a tüdőt károsítja, és a problémát fokozza, hogy ragályos kórságról van szó, azaz el lehet kapni másoktól. 1882-ben fedezték fel a kórokozót, azóta tudják felvenni ellene hatékonyabban a harcot. Bár a küzdelem eredménye folyamatosan hullámzik, azt általánosságban elmondhatjuk, hogy a tuberkulózis okozta halálozások száma húsz éve folyamatosan csökkenő tendenciát mutatott… Legalábbis eddig.

betegség
Visszatért a ragályos halálos betegség. Fotó:   Pixabay

2021-ben 27 300 ember halálát okozta ez a betegség Európában. Ez a szám azért megdöbbentő, mert 2020-ban csupán 27 000 halálesetet regisztráltak, ami azt jelenti, hogy – ha ugyan nem is jelentős mértékben, de – az elmúlt egy évben nőtt az áldozatok száma. Európában két ország érintett kiemelkedően: Oroszország és Ukrajna, itt regisztrálták a legtöbb halálesetet. Oroszországban 4900 áldozatot jegyeztek fel, Ukrajnában pedig 3600 főt.

A WHO-nak két elképzelése van arról, hogy mi lehet az emelkedés oka. Egyfelől a szervezet rámutatott arra, hogy a koronavírus miatt nagy leállások voltak az egészségügyben is, éppen emiatt a tbc-szűrések nem voltak olyan intenzívek, mint korábban. Emiatt elképzelhető, hogy nem lett kimutatva a betegség. Aggasztóbb a másik magyarázat, miszerint egyre jobban terjed a kórokozó baktérium azon mutációja, amely ellenáll a gyógyszerekre.

Ki kell emelni az arányok problémáját. Azt tapasztaljuk ugyanis, hogy a megbetegedések száma nem emelkedik, csupán a halálozások száma. Az 53 európai országban 2021-ben 230 ezer lakos fertőződött meg tüdőbajjal, ez csökkenést mutat a 2020-as adatokhoz képest. A WHO tehát abban reménykedik, hogy a halálozási szám növekedése a covid okozta zűrzavarban létrejött diagnosztikai problémából fakad. Az azonban tagadhatatlan, hogy a rifampicin (azaz antibiotikumokra rezisztens mutáció) már ölt.

A nagyvilágban az emelkedés szemmel látható: 2021-ben 10,6 millió tuberkulózist regisztráltak, ami a 2020-as adatokhoz képest 4,5 százalékos emelkedést mutat.

 

https://cdn.borsonline.hu/2023/03/5IzjGM3aRBRMSGQANTLakK75N9Lano9Cp1fe3bfLBSY/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE3MDQwOGQ3MzMxNzRjNWRhYTRlOTJjNzU1NzczNDEy.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Sürgős figyelmeztetés: halálos gombafertőzés kezdett terjedni

Egy új fenyegetésre hívták fel a figyelmet a brit orvosok.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713562512
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144826_auto_resized.png
hirtv.hu

Szergej Lavrov: átadtuk Izraelnek, hogy Irán nem akar eszkalációt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713562512
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144703_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713562512
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713562512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól