szerelem

Sokkoló, ami kiszivárgott: két nővel áll élettársi viszonyban a TV2 sztárja

sv

Létrehozva: 2023.04.01.

Nem tudta tovább rejtegetni az igazságot a TV2 sztárja: már korábban sem volt híve a monogámiának, most azonban hosszútávra is berendezkedett, három nővel él együtt, kettővel szeretői viszonyban.

Gedeon Burkhard neve talán nem mond sokaknak semmit, de ha megpillantjuk az arcát, szinte biztos, hogy azonnal rá fogjuk vágni, ki is ő. Burkhard több kasszasikerű német produkcióban játszott fontos szerepet, így többek között a Cobra 11 és a Rex felügyelő főszerepeit is bezsebelte. A színész nemcsak Németországban tett szert nagy hírnévre, hanem egész Európában is, hiszen rengeteg ország vásárolta meg azokat a sorozatokat, amelyekben ő szerepel. Nincs olyan ember Magyarországon, aki ne látta volna legalább a reklámját a Cobra 11-nek vagy a Rex felügyelőnek, így tehát nálunk is közkedvelt személynek számít.

Tévénézés, reality, netflix
Sokan nézik sorozatait. Fotó: Pexels

Botrányos dolgok láttak napvilágot a színész életével kapcsolatban

Kiderült ugyanis, hogy a múltban valóságos háremet tartott: nem a monogámia híve, így hát úgy alakult, hogy egyszerre három nővel él együtt. A 33 éves Ann-Britt Dittmarral 2019-ben ismerték meg egymást az Instagramon, és első látásra szerelmesek lettek. Korábban Ann-Britt is mindig monogám kapcsolatban élt, Gedeon által azonban megismerkedett azzal, hogy akár hárman is élhetnek együtt, szeretői viszonyban. Hamarosan ugyanis becsatlakozott kapcsolatukba a 29 éves ukrán nő, Sasha Veduta, aki vegyészként még a háború előtt költözött Berlinbe. Neki már volt tapasztalata a hármas felállással, így könnyen be tudta tanítani Ann-Britt Dittmart.

Itt azonban még nincs vége...

Nem sokkal később Gedeon édesapja elhunyt, az anyját pedig nagyon megviselte a magány. Ezért a színész azt javasolta, hogy költözzön oda hozzájuk, amit Elizabeth, az édesanya el is fogadott. Így tehát már három nővel élt egy fedél alatt Gedeon: két szerelmével és az anyjával. Az idős hölgy eleinte furcsának találta a helyzetet, azonban csakhamar megszerette a két lányt, és egyszer úgy nyilatkozott, hogy szinte már ő is szerelmes fia barátnőibe, olyan kedves lányok – emelte ki a TWN.

Gedeon nagyon bár nagyon élvezi a helyzetet, azt is mondta, hogy nemcsak szexuális harmóniáról, de lelki egyensúlyról is szó van. Így ha az egyik lány elhagyná, hogy monogám kapcsolatba lépjen, ő hagyná elmenni.

Most nem én vagyok az a nagymenő, akinek két felesége van. Ez egy igazi hármas kapcsolat, nem csak szexuálisan, hanem minden szempontból kiegyensúlyozott és mély kötelék

mondta az 53 színész a Bunte.de-nek.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145665_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713564617
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142134_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713564617
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713564617
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713564617
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142415_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mérgezett hamburgert evett a kislány a népszerű gyorsétteremben, maradandó agykárosodása lett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt