idezojelek

Ervin művész úr és a lónyihogás

A leforrázott Nagy Ervin hazament, és internetes naplóján keresztül szidta le Rákay Philipet.

Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás
Cikk kép: undefined
2023. 06. 08. 5:45

Tragédia történt. Megesett, aminek sosem lett volna szabad. Elmesélem. Az úgy volt, hogy a magyarok egyharmada által hőn szeretve tisztelt baloldali politikai aktivista, a tavaly még Márki-Zay Péter puttonyát cipelő Nagy Ervin épp a budapesti Haris közben korzózott, amikor váratlanul áthaladt a látómezején Rákay Philip. Igen, a véleményvezér, producer, aki Naggyal ellentétben nemhogy nem baloldali, hanem határozottan nemzeti érzelmű, erőteljesen patrióta, ráadásul nem szokott az amerikai nagykövethez járni eligazításra, illetve szédervacsizni, miként Ervin.

És ekkor történt a gyalázat. Philip, ahogyan volt, teljes életnagyságában átszelte a térséget, a már említett Haris közt, ám ez idő alatt egy, azaz egyetlen szót sem szólt Nagy Ervinhez, a kalapját sem emelintette felé. Így esett, bizony! Csak úgy, ukmukfukk levegőnek nézte Nagy Ervint, a Magyarországon világhírű pártaktivistát, aki egyébként – amikor épp nem tüntet, vesszenorbánozik vagy sopánkodik a honi diktatúra borzalmairól mélyinterjúkban – színészkedni is szokott, állítólag. (A minap olvastam, hogy az RTL-en ő játssza Zámbó Jimmyt. Gyanítom, révbe ért.)

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A leforrázott Nagy Ervin hazament, és internetes naplóján keresztül szidta le Philipet: „Olyan kis harcias vagy a Face­book biztonságos távolságában! Pedig pár nappal ezelőtt lett volna lehetőséged, hogy személyesen oszd meg velem a véleményedet, hiszen ott haladtál el mellettem a Haris közben. Akkor érdekes módon továbbvonultál, mint Gőgös Gúnár Gedeon. Úgy viselkedtél, mint az egyszeri csivava, aki a gazdi kezében veszettül csahol, ám mihelyt a flaszter valóságára kerül, ijedtében maga alá piszkít.”

 

Megalázottságának bokrétái közé tehát haragtöviseket növesztett Ervin. 

 

Ami valahol érthető. Úgy járt, mint az egyszeri popsztár, aki leereszkedik a néphez autogramokat osztogatni, ám papír és toll helyett kiürült poharakat nyomnak a kezébe: pincérnek nézik.

Az ismert, de föl nem ismert nagy ember vesszőfutása ezzel nem ért véget. Tudniillik Rákay Philip nyílt levélben válaszolt az aktivista vergődésére. Eszerint: „Bármekkora formátumú személyiségnek, megkerülhetetlen művésznek is gondolod magad, nem, nem vettelek észre a Haris közben. Mea maxima culpa!” Tehát a helyzet rosszabb, mintha csupán nem ismerték volna föl – tudniillik észre sem vették őkelmét. Na ez aztán tényleg KO. Létezhet-e nagyobb sértés egy Mount Everest méretű egónak, mint hogy őt, a híres embert nem veszik észre, belevész a szürke tömegbe? Aligha.

E helyütt gyónnám meg, hogy 2010-ben a Szent István Kórház parkjában bizony én sem ismertem föl őt, midőn első gyermekemet ringatám, Nagy Ervin pedig a magáét, tőlem pár lépésre. Fogalmam sem volt, hogy ő egy úgynevezett magyar színész (a feleségem árulta el), tudniillik addigra leszoktam a kortárs magyar filmekről, annyira hitvány volt a zömük. A közéleti hírekből pedig akkor még nem áramlott Ervin.

Akkoriban például még nem kélt híre, hogy az amerikai nagykövethez jár miniszterelnök-jelölti kásztingra címeres antiszemiták társaságában. Akkoriban még nem nyilatkozott olyanokat, hogy „jogos” a karmelita kolostort védő rendőrök bántalmazása, meg hogy megértené, ha Budapest lángokban állna, mint Párizs. Akkoriban még nem dehumanizálta a vele egyet nem értőket, nem nevezte őket maguk alá piszkító csivaváknak. Akkor még minden jó volt, hiszen Ervin haverjaié volt az SZFE, övék volt a tér, a konzik pedig nyalhatták a sót. Azóta viszont kitört a diktatúra. Szegény Nagy Ervint is addig sanyargatták, míg megkapta a Kincsem főszerepét. (Bár a ló hitelesebb alakítást nyújtott.) Azóta egyvégtében dühöng. Mániás közléskényszere van. Kár, hogy a lónyihogásban több értelmet lelek, mint művész úr megszólalásaiban.

Borítókép: Nagy Ervin színész a NoÁr és a Tanítanék mozgalom által szervezett Levegőt! címmel megrendezett tüntetésen (Fotó: YouTube/Képernyőkép)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

Fogadj be, Európa? Köszi, mégse!

Szentesi Zöldi László avatarja
Szentesi Zöldi László

Csanytelek az egész ország

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Nevelőedző

Fricz Tamás avatarja
Fricz Tamás

Nem állunk meg Schwechatnál

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.