„A Sziget Fesztivál nagyon könnyen megszűnhet, ha mi a Petőfi Kulturális Ügynökségben úgy döntünk, hogy a Hajógyári-szigetnek a hozzánk tulajdonba került részein nem engedünk fesztivált rendezni.”

Onnantól kezdve nemhogy Sziget Fesztivál, hanem semmilyen fesztivál nincs a Hajógyári-szigeten”

– fogalmazott Demeter Szilárd, aki a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója és a magyar könnyűzenéért felelős miniszteri biztos is.

Budapest, 2019. augusztus 10.Közös zászlólengetés a 27. Sziget fesztiválon az óbudai Hajógyári-szigeten 2019. augusztus 10-én.MTI/Sóki Tamás
Fotó: Sóki Tamás / MTI

A kormánybiztos a Spirit FM műsorában kifejtette, hogy az ügynökség nemcsak a Szigeten képviselteti magát a Petőfi színpaddal, hanem a Művészetek Völgyétől kezdve az összes jelentősebb fesztiválon (VOLT, Strand, EFOTT) is jelen vannak, hogy a magyar zenészek is lehetőséget kapjanak. Demeter elmondta, hogy 

az ügynökség az államtól megkapta – műemlékvédelmi épületekkel együtt – a Hajógyári-sziget teljes déli részét, az egykori goltftanya területét és egy nyolchektáros területet is, amelyet korábban Honvéd Sportközpontként lehetett ismerni, és ahol a Sziget Fesztivál ideje alatt a VIP-kemping és a fesztivál pénzügyi bázisa is működik. 

„Ha mi most nagyon befeszülnénk, akkor azt mondanám, hogy mivel kikerült belőle a magyar tulajdonrész – tehát Kádár Tamásékat kivásárolta az amerikai tulajdonos –, ezért nekünk nem érdekünk ezt a Sziget Fesztivált ilyen szempontból fenntartani.”

De nem gondolkodhatunk így, mert a Sziget Fesztiválnak a teljes kulturális hozadéka sokkal nagyobb annál, hogy én mit szeretnék a nyolc hektárunkon

– tette hozzá. Korábban a Világgazdaság is megírta, hogy a Demeter Szilárdhoz tartozó Petőfi Kulturális Ügynökség egy új kulturális központot tervez a Hajógyári-szigetre, amely a könnyűzenei stratégia megvalósításáért felel, a sziget könnyebb elérése érdekében pedig új hidakat is építenének. Demeter a mostani beszélgetésben elmondta, korábban leült a Sziget Fesztivál szervezőivel, hogy innentől évente megújítandó szerződéseket kössenek velük, annak érdekében, hogy – ahogy fogalmazott – „a polgárok visszakaphassák a fesztivált”. 

Az idei lesz az igazi Sziget – mondta a Világgazdaságnak a fesztivált szervező Sziget Zrt. cégvezetője. Kádár Tamás elmondta, hogy a két év kihagyás után a tavalyi rendezvény sok tekintetben más volt, mint amihez a pandémia előtt hozzászoktunk.