Miért használnak az ukránok egy első világháborús géppuskát?

A több mint száz éves Maxim M1910 ismét felbukkant a frontokon.

2022. 05. 24. 13:40
Maxim M1910
Forrás: wikipedia
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Valószínűleg a közösségi médiában terjedő felvételek nyomán a nemzetközi sajtó is felfedezte magának, hogy Ukrajnában még mindig használják az I. világháborús Maxim M1910-es nehézgéppuskát. A The Economist londoni magazin a történetet úgy tálalta, hogy az oroszok az elmaradott technikán köszörülik a nyelvüket, miközben a fegyvernek nagyon is megvannak a maga előnyei, még 2022-ben is. Hogy a több mint százéves matuzsálemet még mindig használják, az mindenképpen érdekes.

Ahogyan a nevéből is kiderül, a géppuska prototípusát Hiram Maxim amerikai–brit feltaláló alkotta meg az 1880-as években. Némileg átalakított változatát Oroszország 1910-ben állították hadrendbe. 

Ezután jó szolgálatot tett többek között az I. majd a II. világháborúban is. Gyártását 1945-ben fejezték be, ami azt jelenti, hogy az Ukrajnában használt darabok legkevesebb 77 évesek.

A géppuska előnyeként mutatják be a modernebb fegyverekhez képest, hogy még vízhűtéses rendszerű, így a cső nem tüzesedik át, „korlátlan ideig lehet vele tüzelni”. Ám mint arra a Kaliberinfo.hu szakoldal rámutat, a Maxim M1910 messze nem csodafegyver. A „korlátlan ideig” inkább annyit jelent, hogy amíg a hűtővíz fel nem forr, aztán után kell tölteni vízzel a kulacsból, esetleg hóval, vagy mint a szakíró megjegyzi, ha más nincs kéznél, szélsőséges esetben vizelettel. Hozzáteszi, mivel a csövét nem lehet cserélni, nem véletlen, hogy vízhűtéses rendszerű géppuskákat évtizedek óta sehol nem használnak. Ráadásul a Maxim M1910-es súlya nagyjából 68 kilogramm, kerekei ellenére nehezen mozgatható, robusztus darab.

Összességében tehát legfeljebb megerősített pozíciók, bunkerek védelmére használható hatékonyan.

Hogy az ukránoknál még mindig hadrendben áll, annak kevésbé a fegyver képességei, mint inkább a hadsereg felszereltségének hiányossága lehet az oka. Szintén erre utal, hogy egyébként nemcsak az ukránoknál, de korábban az orosz szeparatistáknál is felbukkant a géppuska. Jelenlétükről a háború kirobbanása irányította a figyelmet, de az orosz TASZSZ hírügynökség egyébként már 2016-ban beszámolt visszatérésükről, és az ukrán médiában is megjelentek.

 

Borítókép: Maxim M1910-es nehézgéppuska. (Fotó: Wikipedia)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.