2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Háború Ukrajnában 13:00

Belföld

Medvelesre várják a látogatókat a Szegedi Vadasparkban

Medvelesre várják csütörtökön a látogatókat a Szegedi Vadasparkba, a vendégek Mici és Ursula viselkedéséből következtethetnek arra, hogy az eddigi enyhe tél után már a tavasz következik vagy még számítani kell kemény mínuszokra - tájékoztatta Veprik Róbert igazgató az MTI-t.

  • Medvelesre várják a látogatókat a Szegedi Vadasparkban

A világ számos kultúrájára volt jellemző, hogy az állatok viselkedéséből próbáltak az időjárás alakulására következtetni. Ezek az állatjóslások szájhagyomány útján terjedtek, valós tapasztalatok alapján. Február másodikához, amely a katolikus naptár szerint Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe és amelyet tavaszkezdő napként is emlegettek, két különböző, állathoz kötődő időjárás-előrejelző népi bölcsesség is kapcsolódik.

Az egyik szerint "Gyertyaszentelő napján inkább a farkas ordítson be az ablakon, minthogy süssön a nap". Ugyanis ha ezen a napon szép, enyhe idő van, akkor még sokáig elhúzódik a tél. Ugyanezen következtetésre jutottak azok is, akik barna medvékhez kötötték megfigyelésüket. "Ha meglátja árnyékát, azaz süt a nap, akkor visszabújik, mert még hosszú, kemény tél áll előttünk. Ha azonban odakint csikorgó hideggel szembesül, érzi, vagy talán tudja, hogy hamarosan tavaszodni kezd." Ez a hiedelem erdélyi eredetű, de francia hagyománya is van, Magyarországon viszont Jókai Mór Az új földesúr című regényében jelent meg először.

A közvélekedéssel szemben a barna medvék nem alszanak téli álmot, csak rövidebb-hosszabb pihenőt tartanak földbe vájt üregekben, esetleg barlangokban. Ekkor az anyagcseréjük és szívverésük is lelassul. Az állat így olyan mértékűre tudja csökkenteni tápanyagszükségletét, amely a nyáron felhalmozott tartalékok felélésével és a kisszámú, rendelkezésre álló eleséggel - elsősorban állati fehérjével - télire elég. Időnként, általában enyhébb, napsütéses időben kibújnak rejtekükből, így alakulhatott ki a velük kapcsolatos népi időjárás-előrejelzés.

Bár a Szegedi Vadasparkban 2015 óta gondozott két medve, Mici és Ursula télen sem éhezik, így is szívesebben töltik ezt az időszakot benti helyükön. Csütörtökön kiderül, mi a véleményük az időjárás alakulásáról. Ha sikerül őket kicsalogatni, és nem találkoznak az árnyékukkal, akkor van a remény arra, hogy rövidesen beköszönt a tavasz.

 

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!