2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Belföld

Novák Katalin: a békéért fohászkodni az Úristenhez, egészen más értelmet nyert

Felemelő érzés megélni a nemzet összetartozását – összegezte Novák Katalin a Csíksomlyói búcsún való részvétel élményét szombaton, miután több százezer zarándokkal együtt vett részt a Kis- és Nagysomlyó közti hegynyeregben celebrált pünkösdszombati szentmisén.

  • Novák Katalin: a békéért fohászkodni az Úristenhez, egészen más értelmet nyert

A köztársasági elnök az őt kérdező újságíróknak elmondta: aki hozzá hasonlóan nem volt még a csíksomlyói búcsún, az talán nem is tudja megérteni azt, hogy mennyire felemelő érzés megérezni, megélni a nemzet összetartozását.

– Elhangzott ma a szentbeszédben az, hogy egy édesanya boldog, ha együtt van a család. Igaz ez egy államfőre is: egy államfő boldog, ha együtt van a nemzet és én ezt a nemzeti egységet éltem meg itt ma. Jó volt az Úristent együtt imádni – mondta a köztársasági elnök.

A közmédiának adott interjújában Novák Katalin úgy fogalmazott: a csíksomlyói zarándoklaton együtt a keresztény hit és a magyar nemzethez való tartozás, ahol a magyarok most a békéért fohászkodtak. Rámutatott: ez különösen felértékelődik, amikor a szomszédban kegyetlen háború dúl, amelyben magyar emberek is elveszítették életüket, és a magyarság egésze is attól tart, hogy a háború elérheti az országot.

– Ezért most a békéért fohászkodni az Úristenhez, egészen más értelmet nyert, mint korábban: ez az a béke, amit mi, magyarok szeretnénk. De szeretnénk békességet a mindennapjainkban is. Szeretnénk békességet Magyarországon és békességet szeretnénk itt, Erdélyben is, békességet magyar és magyar között, békességet magyar és román között, békességet Európában – mondta Novák Katalin.

A köztársasági elnök a szentmise után meglátogatta a csíksomlyói gótikus kegytemplomot, amelynek a hársfából faragott, az egyház által 1798-ban csodatevőnek nyilvánított Mária-szobor díszíti. Az ismeretlen alkotó által készített 2,27 méter magas csíksomlyói Mária-szobor a világon ismert legnagyobb kegyszobor.

Borítókép: MTI/Veres Nándor

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!