Demeter Szilárd: Vagy kivonulunk, vagy visszaállunk a teremtés rendjébe

– Hogyan válhatunk kultúra fogyasztóból kultúrahordozóvá? Mit értünk kultúrahordozó alatt?– tette fel a kérdéseket a Hit Rádió Középpont című műsorának elején a vendég, Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója és a Magyar Kultúráért Alapítvány kuratóriumának elnöke. A műsorban ezekből a kérdésekből kiindulva járja körbe Demeter Szilárd többek között saját identitásunk, a nyugati identitás gyengülése, a kulturális harc, világok és ideológiák témaköreit.

Magyar Nemzet
2022. 07. 01. 19:00
null
Demeter Szilárd PIM főigazgató 20211027 Budapest Fotó Bach Máté Magyar Nemzet Fotó: Bach Máté
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Nemrég idézte valaki Jankovics Marcellt: „Aki táncol a színpadon kultúrahordozó, aki nézi, kultúrafogyasztó.” Ez a frappáns különbségtétel – kezdte válaszát Demeter Szilárd. – Az elmúlt évtizedekben kultúrahordozóból fogyasztóvá minősítettek le bennünket. 

A kultúrafogyasztó azt nézi, hallgatja, amit elé tesznek. A fogyasztó pedig mindig a kisebb ellenállás irányába megy, azt fogja nézni, amit kap. Nem tesz erőfeszítést, hogy alternatívát keressen. A feladatunk az, hogy a magyarokat a fogyasztóból visszahozzuk a kultúrahordozó szerepbe.

A főigazgató elmondta, hogy az utóbbi időben többször eszébe jutott: mit csinálunk akkor, ha elveszik a villanyt? Gyerekkorában ő ezt megélte Erdélyben. – Előbb-utóbb be fog következni az az időszak, amikor ott fogunk ülni az áramszünet kellős közepén, és nézzük egymást. Ha csak abba gondolunk bele, hogy nem lesz tévé, nem lesz okostelefon, nem jutunk információhoz. Mit lehet tenni ebben a helyzetben? Mit kezdünk az idővel?

Erre évezredek óta az a válasz véleménye szerint, hogy 

a kultúrát hordozza újra az ember: olvas, énekel, zenél. Csak felvetődik a kérdés, hogy képesek vagyunk-e erre?

Utalt arra, hogy Nyugat-Európában már most energiaválság van, előbb-utóbb ide is be fog szivárogni. Az a kérdés, hogy addig vissza tudjuk-e adni az embereknek, hogy kultúrahordozóvá váljanak?

Demeter Szilárd a műsorvezető nyugati kultúrához való tartozásunk kérdésére Ady Endre kompmetaforájával válaszolt, amit félreértettek a költő verseinek elemzői.

A kompország metaforájának a lényege az állandó oda-vissza mozgás a nyugati és keleti kultúra között. Ha a kompot le akarják horgonyozni a nyugati kultúra mellett, és eldöntik, hogy soha többé ne induljon útnak, a jövőben nem járja meg a másik partot és megszűnik kompnak lenni.

– Nem baj, ha mozgunk a két világ között – mondta. – Viszont 

azért kell kitartanunk a nyugati, a keresztény kultúra mellett, mert egész egyszerűen ez a miénk.

A kódjaink viszont a népi kultúránkban vannak, amelyek viselkedésmintákat adnak nekünk, a hétköznapi életben ezek tudnak eligazítani. Ha ezt kivesszük az oktatásból, kapaszkodó nélkül hagyjuk a gyerekeket – hívta fel a figyelmet a főigazgató.

A beszélgetés következő témakörében azt járták körbe, mennyire miénk, amit kapunk kultúrafogyasztóként? Kiemelte, hogy mostanáig azt próbáltuk utánozni, ami a globális trend. Így nem kell csodálkozni azon, hogy nem vagyunk versenyképesek. A főigazgató véleménye szerint 

csak akkor lesz versenyelőnyünk, ha a saját hagyományaink szerint élünk. Ha lemondunk arról, akik vagyunk, valamifajta kevert identitásunk lesz, és megszűnik a nemzet.

Rámutatott arra, hogy azok a nyugati országok, amelyek keveredtek a muszlim civilizációval, kevert identitásúak lesznek. Demeter Szilárd szerint az fogja asszimilálni a másikat, aki erősebb identitással rendelkezik. A muszlimok pedig erősebb identitással rendelkeznek. Európa kulturálisan egy volt, ez most megváltozott. A háború miatt is fokozatosan gyengül.

– A felvilágosodás óta az isteni központ helyett az embereket tettük meg központba.

Viszont a mi eszünk véges, az ember nem látja be a döntései összes következményét. Nekünk az lenne a dolgunk, hogy visszahelyezkedjünk ebbe a centrumba. 

Vissza kell találnunk az isteni központba

– fogalmazott Demeter Szilárd.

A beszélgetés következő részében visszatért a magyar népi kultúrához, szemléletes példákkal mutatott rá arra a hatalmas tudásra, ami eleink számára természetes volt.

Még egy témakört említünk a beszélgetésből, amikor a műsorvezető visszakanyarodott az európai kultúrához: mennyire tudnak rátelepedni a tudományokra a mostani divatos woke-irányultságok? 

Demeter Szilárd szerint a woke, a másságnak túl nagy jelentőséget tulajdonító csoport fogja kinyírni a tudományt. 

Az egyetemek is gyakorlatilag megszűnnek azzal, hogy bizonyos témákról nem lehet beszélni. –Némileg maliciózusan azt kell mondjuk, hogy megérett a világ a pusztulásra. Vagy kivonulunk, vagy visszaállunk a teremtés rendjébe – foglalta össze Demeter Szilárd.

Borítókép: Demeter Szilárd (Fotó: Bach Máté)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.