Megmérgezhették Herszon oroszbarát vezetőjét

Nem ez az első eset, hogy kollaboránsok célkeresztbe kerülnek.

2022. 08. 08. 10:01
Vlagyimir Szaldo, Herszon megye vezetője.
Forrás: Facebook
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Súlyos tünetekkel előbb a Krímre, majd onnan repülővel Moszkvába szállították Vlagyimir Szaldót, az orosz kézre került Herszon megye vezetőjét – adta hírül több orosz forrás.

A gyanú szerint a politikust megmérgezték, egyes feltételezések szerint szakácsa keverhetett valamilyen anyagot ételébe.

Sajtóértesülések szerint erre utal, hogy a szakács csak előző nap érkezett a házba, és a férfi fél órával azután lett rosszul, hogy evett: előbb összezavarodott, majd ujjai zsibbadtak el, néhány órával később pedig elájult. Ezután már meglehetősen rossz állapotban érkezett a kórházba, ahol az intenzív osztályra került, mesterséges kómába helyezték, illetve lélegeztetőgépre tették. Állapota azóta állítólag javult, már többször tudatánál volt.

Helyettese viszont meglehetősen ingerülten tagadta, hogy Vlagyimir Szaldo kómában lett volna, vagy hogy – az első jelentések alapján – sztrókot kapott volna. Annyit ugyan elismert, hogy beteg, de állítása szerint mindössze „fizikailag és lelkileg is kimerült a stressztől”.

Egyúttal figyelmeztetett, hogy minden egyéb híresztelés közvetlen részvétel a háborúban az ellenség oldalán, a kómáról szóló hírek pedig csak az ukrán információs háború részei.

Vlagyimir Szaldo ellen már állítólag júliusban is megkíséreltek merényletet elkövetni; akkor egy pokolgépet helyeztek el az úttesten, ahol járműve haladt. Ezt azonban a hatóságok időben észrevették és hatástalanították.

A politikus egyébként 2002 és 2012 között Herszon városának polgármestere volt. Később zűrös ügyei voltak, a Dominikai Köztársaságban le is tartóztatták, mert a vádak szerint összetűzésbe keveredett egy ukrán üzletemberrel, akit később már Ukrajnában rejtélyes körülmények között agyonlőttek.

Az orosz támadás idején nyíltan Moszkvát támogatta, oroszbarát tüntetésekhez is csatlakozott. 

Ugyan eleinte úgy nyilatkozott, hogy Herszon Ukrajna része, és elutasította egy önálló „népköztársaság” ötletét, „idiótáknak” nevezte a függetlenség támogatóit, áprilisban az orosz hadsereg mégis Herszon megye vezetőjének nevezte ki. Hamarosan orosz útlevelet is kapott. Kijev viszont kollaboránsként elítélte, egyúttal felkerült az unió szankciós listájára is.

Nem ez az első eset, hogy a hódítókkal együttműködő ukránok célkeresztbe kerülnek. Szombaton szintén Herszon megyei Nova Kakhovka polgármesterét lőtték agyon saját háza előtt. Júliusban Harkiv térségében autóba rejtett pokolgép végzett két, kisebb települést irányító kollaboránssal. Az ukrán hatóságok júniusban úgy nyilatkoztak, ötszáz embert gyanúsítanak azzal, hogy a támadók kezére játszanak.

 

Borítókép: Vlagyimir Szaldo, Herszon megye vezetője. (Fotó: Facebook)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.