Közélet

Görögország nem áldozza fel a saját biztonságát Ukrajnáért

A görög miniszterelnök bejelentette, hogy országa nem küld Leopard 2 harckocsikat Ukrajnának. „Ezekre a fegyverekre nekünk van szükségünk” – közölte Kiriákosz Micotákisz. A görögök Törökország miatt érzik fenyegetve magukat.

Görögország nem szállít Leopard 2-es típusú harckocsikat Ukrajnának – közölte kedden Kiriákosz Micotákisz görög kormányfő tokiói látogatásán.

Greek PM Kyriakos Mitsotakis visits Japan
Fotó: The Yomiuri Shimbun via AFP

Abból az egyszerű okból nem adunk Leopard 2-eseket, hogy teljességgel elengedhetetlenek a védelmi stratégiánk szempontjából

– jelentette ki a görög miniszterelnök, akit a japán sajtó mellett az ERT görög közszolgálati televízió is idézett. Emlékeztetett arra, hogy ismét kiéleződött Athén és Ankara viszonya a Földközi-tenger keleti medencéjében több lakott és lakatlan sziget hovatartozását illetően.

Rishi Sunak: felesleges modern vadászgépeket adni Kijevnek, mivel az ukránok úgysem tudnák használni őket

Bár a Downing Street volt az első, ahol rábólintottak a modern tankok Ukrajnába küldésére, de a vadászgépek már egy vörös vonalat jelentenek a támogatásokban. A Typhoon és az F-35-ös vadászgépek működése annyira összetett, hogy semmi értelme Ukrajnába küldeni őket, mivel az ukránok úgysem tudnák használni őket – véli Rishi Sunak brit miniszterelnök. Elmondta, hogy ezeknek az eszközöknek a használatához hónapokig tartó intenzív képzésre lenne szükség.

Bár Görögország rendelkezik Europában a legnagyobb Leopard-harckocsiállománnyal – a Leopard 2-es típusból 350 darabbal, a Leopard 1-esből pedig 500-zal –, nem válik meg egytől sem, mert fenyegetve érzi magát a szintén NATO-tagállam Törökországtól.

Törökország és Görögország között régóta feszültséget kelt a migráció, a tengeri határaik, a kölcsönös légtérsértések, valamint az utóbbi években a Földközi-tenger keleti medencéjében felfedezett, hatalmas földgázkincs kiaknázásának lehetősége.

 

Görögország Leopard 2 harckocsi
Kapcsolódó cikkek