idezojelek

Grószt a guta kerülgette

Pozsgay Imre államminiszter tükröt tartott az elvtársak elé.

Pilhál György avatarja
Pilhál György
Cikk kép: undefined

Harmincnégy éve, 1989. január 28-án Pozsgay Imre államminiszter a Kossuth rádióban kijelentette: 1956-ban népfelkelés volt.
A rendszer alapját kérdőjelezte meg ez a mondat. Ha ötvenhatban nem ellenforradalom dúlt, mi szükség volt az orosz beavatkozásra? Hisz akkor az erőszak és a megtorlás a hatalomból elzavart, majd újra a nyakunkba ültetett rezsim érdekében történt. Hogyan van ez?

Pozsgay tudatosan választotta meg a pillanatot: Grósz Károly épp külföldön volt, ott értesült a történtekről. A guta kerülgette az MSZMP-főtitkárt, akinek amúgy is kezdett kicsúszni kezéből a gyeplő: 1988. október 23-án még szétverette a forradalomra emlékezők megmozdulását, később a fehérterrorral riogató beszéde is visszafelé sült el, a gazdaság agonizált, a sajtó már nem számított a párt monopóliumának.  

„Áthidaló megoldásként” két héttel később maga a pártvezetés is népfelkelésnek minősítette 1956-ot, azzal a szánalmas kiegészítéssel, hogy „a végén felerősödtek benne az ellenforradalmi tendenciák”. Pozsgay tükröt tartott az övéi elé. Jobb szimatú elvtársak ekkortájt kezdték el fölfedezni magukban az illegalitásba kényszerült Nagy Imre-szimpatizánst. A még jobb szima­túak pedig már a hétpecsétes pártiratok eltüntetésének lehetséges módoza­tait latolgatták. Noha még élt Kádár (pártelnökké „lefokozva”, leépülten üldögélt Apró Antallal szomszédos rózsadombi villájában), még itt voltak az oroszok, még fegyver volt a munkásőröknél, ám épeszű ember már tudta, a „népi demokráciának” nevezett emberkísérletnek harangoztak.

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Borítókép: A Szent István-díjas Pozsgay Imre egykori államminiszter (Fotó: MTI/Kovács Attila)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

Biztató összefogás Erdélyben

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Szoboszlai Dominik: újra itt a farsang!

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Negyven évünk Soros Györggyel

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.