A Nemzeti Sport információi szerint Lázár János – noha nincs törvényi összeférhetetlenség – kormányzati feladatai miatt elképzelhető, hogy leköszön a Magyar Teniszszövetségben betöltött elnöki tisztségéről. A szakszövetség mindenesetre hivatalos honlapján tette közzé, hogy május 31-én rendezi meg az éves rendes közgyűlését, amelynek napirendi pontjai közé tartozik többek között a 2021-es beszámoló, illetve a 2022-es költségvetés elfogadása. Az építési és beruházási miniszter 2020-ban négy évre szóló felhatalmazást kapott a morális és anyagi csődbe jutott szövetség irányítására, konszolidációjára, amit nagyrészt teljesített is.

2021.09.07. Zalaegerszeg Átadták, a ZTE Tenisz Klubnál, három új, világszínvonalú pályát. Fotó: Pezzetta Umberto pu Zalai Hírlap Képen: Lázár János, a Magyar Tenisz Szövetség elnöke
Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

Szintén a sportnapilap információja, hogy távozik a Honvédelmi Minisztériumtól Németh Szilárd, a birkózószövetség elnöke, aki a rezsicsökkentés megvédéséért és a zöldenergia fejlesztéséért felelős kormánybiztos lesz. Összesen 13 sportkötődésű jelölt dolgozik az Országgyűlésben, többek között Bajkai István, a Magyar Ökölvívó-szakszövetség elnöke, Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda-szövetség elnöke, Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázószövetség elnöke, Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Torna Club elnöke vagy épp Tállai András, a Mezőkövesd Zsóry FC elnöke.

Kiderült, melyik tárcához került és ki vezeti majd a sportot felügyelő államtitkárságot

A szétszedett Emberi Erőforrások Minisztériumából a Honvédelmi Minisztériumhoz kerül át a sportot felügyelő államtitkárság. Szabó Tünde sem marad az államtitkári poszton, utóda valószínűleg Schmidt Ádám lesz – írta meg a Nemzeti Sport. A több forrásból a laphoz eljutott információk szerint Schmidt Ádám mellett helyettes államtitkár lehet a csak névrokon Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetséget a második ciklusban vezető elnök, aki 2020 óta a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke is.