2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kék hírek

Halálos fenyegetéseket kap Tóth Gabi

Már az énekesnő kislányát is belekeverik a fenyegetésekbe. Az utóbbi időben megszaporodtak az ellene irányuló rosszindulatú üzenetek és telefonhívások.

  • Halálos fenyegetéseket kap Tóth Gabi

A hírnévnek megvan a maga árnyoldala is, ugyanis nem tud az ember mindenkinek megfelelni. Tóth Gabi ezt a saját bőrén tapasztalta meg, ugyanis az elmúlt években nem egyszer kapott bántó üzeneteket, de halálos fenyegetésekkel is szembe kellett már néznie. Ezek a rosszindulatú és fenyegető üzenetek az elmúlt hetekben már annyira megsokasodtak, hogy az énekesnő úgy érezte, ideje felszólalnia ellenük. Gabinál egyébként akkor telt be a pohár, amikor már gyermeke halálát kívánták – tudta meg a Blikk.

„Az elmúlt néhány napban több mint nyolcvan hívást kaptunk, köztük olyanokat, hogy üssön el egy autó, de ami leginkább szíven ütött, hogy azt kérdőjelezték meg, miért született meg a gyermekem. Nem értem, hogy lehet ennyi gyűlölet egyes emberekben és vajon mi az oka? Mit vétettem nekik, amiért a halálomat kívánják?” 

– kezdte megtörten a Blikknek Gabi. 

Az énekesnő bevallása szerint megpróbáltatásai a tavaly szeptemberi eucharisztikus világkongresszussal kezdődtek. A felkérést annak köszönhette, hogy Hanna-Róza születése óta egyre több szerepet kapott énekeiben a hit. Gabi elképesztő megtiszteltetésként élte meg a lehetőséget, de arra legrosszabb rémálmában sem gondolt, hogy ekkora gyűlölet cunamit fog elindítani. 

„Előfordult, hogy valaki követett és azt fotózgatta, hogy éppen kivel találkozom, majd olyan ügyekbe próbáltak belekeverni, amikhez közöm nem volt” – mesélte Gabi a Blikknek, majd hozzátette: úgy érzi, ráléphetett valakinek vagy valakiknek a tyúkszemére, ezért irányul ellene ilyen nagy össztűz. 

„Csak névtelenül, arctalanul érnek támadások, a való életben mindenki kedves, támogató. A koncertjeim teltházasak és együtt énekli velem a közönség a dalaimat. Számomra ez a legfontosabb, hiszen azt bizonyítja, az üzenet, amit közvetíteni szeretnék, eljut a közönséghez. Én egy elfogadó ember vagyok, tiszteletben tartom mindenki hitét, értékrendjét, elveit, ezért csak annyit kérek, engem is fogadjanak el olyannak, amilyen vagyok. A hitemmel, az értékrendemmel együtt” - mondta Tóth Gabi.  

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!