2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Napi aktuális

„A gyanú szerint közvetlenül az igazgatót fizethették le”

Már a rendőrség is nyomoz a budapesti Eötvös József Gimnáziumban kirobbant vesztegetési ügyben. Hangfelvételek szerint pénzért olyan diákokat is felvettek, akik nem feleltek meg a felvételi vizsgán. Vendégünk volt Haraszti Gyula, a Magyar Nemzet újságírój és Gáspár Kristóf, a Paradigma Intézet vezető elemzője.

  • „A gyanú szerint közvetlenül az igazgatót fizethették le”

Telefonon kért segítséget a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője, hogy mit mondjon a sajtónak az Eötvös József gimnáziumot érintő korrupciós ügyről. Az intézmény igazgatósága azt kérte Nagy Erzsébettől, mondja azt, hogy koholmányról van szó. Hangfelvételek szerint az iskolába félmillió forintért olyan gyerekeket is felvesznek, akik megbuktak az írásbeli felvételin. A rendőrség már nyomoz. A Híradó által megkérdezett bűnügyi szakjogász szerint az ügyben részvevők - a szülő részéről - vesztegetéssel, a igazgató és az elnök részéről pedig vesztegetés elfogadásával vádolhatók.

Az biztos, hogy ez a felvétel azután látott napvilágot, hogy az Eötvös pedagógusai részt vettek a pedagógus sztrájkokon, ha van összefüggés, akkor itt lehet a politikai szálat bevinni ebbe - mondta el Gáspár Kristóf, a Paradigma Intézet vezető elemzője. 

A felvétel alapján arról van szó, hogy a felvételiző diáknak annyira rosszul sikerült az írásbeli felvételije, hogy be sem hívták volna szóbelire - mutatott rá Haraszti Gyula. 

Az újságíró szerint 

az apuka úgy gondolta, majd ő ezt pénzzel elitézi. Ráadásul a hangfelvétel alapján az is gyanítható, hogy az iskolaigazgató lányának a lakását felújította érte és még meg kellett toldani ezt az összeget.

Teljes vita: 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Megkezdődött a magyar űrhajósjelöltek izolációs gyakorlata + videó

Megkezdődött a magyar űrhajósjelöltek izolációs gyakorlata + videó

Ferencz Orsolya miniszteri biztossal a következő témákról is beszélgetett az adásban Velkovics Vilmos: megkezdődött az űrhajósjelöltek izolációs gyakorlata a TEK munkatársainak közreműködésével, a jelöltek hat napon keresztül, a külvilágtól elzárva hajtanak végre különböző feladatokat, az űrkompetenciák elsajátítása és fejlesztése valódi szuverenitási kérdéssé vált.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!