A volt pénzügyminiszter szerint a németek nem értik, mi vár rájuk

Peer Steinbrück volt pénzügyminiszter „három-öt nagyon nehéz évre” és „rendkívül nehéz időkre” figyelmeztetett. Utódja, a jelenlegi pénzügyminiszter is elismerte, hogy óriási a baj. A gazdasági miniszter pedig arra figyelmeztet, hogy nagyon kemény télre kell készülni a gázhiány miatt, egyes iparágakat leállíthatnak – írja a V4NA.

Forrás: V4NA Hírügynökség2022. 06. 24. 13:15
Steinbrück, Peer
Berlin, 2013. október 4. Peer Steinbrück, az ellenzéki Német Szociáldemokrata Párt, az SPD volt kancellárjelöltje távozik a Kereszténydemokrata Unió, a CDU és a Keresztényszocialista Unió, a CSU kormányzó pártszövetségének vezetõivel egy esetleges nagykoalícióról folytatott elsõ megbeszélésérõl Berlinben 2013. október 4-én. (MTI/EPA/Kay Nietfeld) Fotó: Kay Nietfeld
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Németország jóléti paradigmája megkérdőjeleződött” – jelentette ki Peer Steinbrück egykori német pénzügyminiszter egy beszélgetős műsorban. A volt tárcavezető szerint arra kell készülni, hogy éveken keresztül nem javulnak majd a gazdasági mutatók. Steinbrück szerint valószínűleg a munkanélküliség is növekedni fog. A 75 éves politikus hangsúlyozta, hogy a németek annyira tehetetlenek, hogy még nem sikerült felfogniuk a helyzet drámaiságát.

Steinbrück a jelenlegi helyzetért az Európai Központi Bank (EKB) monetáris politikáját tette felelőssé. Mint mondta, az infláció előre látható volt, és „két éve fennállt kockázatként”. Hozzátette, hogy a pénz leértékelődése nem kizárólag az ukrán–orosz háború miatt következett be. A kockázatot inkább már előzetesen megteremtették, „többek között az EKB ultraexpanzív politikája révén” – magyarázta az egykori miniszter, és megjegyezte, hogy

“az EKB alábecsülte az inflációt, és megpróbálta azt elbagatellizálni. Rengeteg pénzt pumpált a piacokra, és tudnia kellett volna, hogy egyszer felmerül a kérdés: hogyan kerül vissza a fogkrém a tubusba?”.

– vélekedett Peer Steinbrück.

A helyzet súlyosságát Christian Lindner szövetségi pénzügyminiszter is elismerte a napokban. A liberálisok politikusa szerint „az energiaárak erőteljes emelkedése, az ellátási lánc problémái és az infláció miatt” nagyon súlyos gazdasági válságra kell számítani.

Néhány héten, hónapon belül Németországban nagyon aggasztó helyzet és három-négy, talán öt évig tartó hiány alakulhat ki. Erre választ kell találni

– jelentette ki a pénzügyminiszter egy televíziós műsorban.

Az oroszországi gázszállítások hiánya miatt Lindner pártja, az FDP azt követeli, hogy legalább a még működő három német atomerőmű további üzemeltetését vizsgálják felül. A másik két kormányzópárt, az SPD és a Zöldek ezzel szemben az év végéig teljesen ki akarnak szállni az atomenergiából, ahogyan azt korábban a nagykoalíció tervezte. A fennmaradó három reaktort legkésőbb december végéig véglegesen le kell kapcsolni a hálózatról. Ezt az atomenergiáról szóló törvény is előírja.

Németország csütörtökön az orosz gázszállítások visszaesésére válaszul elindította gázellátási vészhelyzeti tervének második, riasztási szakaszát.

A helyzet komoly, a gázszállítások leállítása gazdasági támadás ellenünk. Gázválság van, a gáz mostantól szűkös áru. Az árak már most is magasak, és fel kell készülnünk a további emelkedésre. Ez nem játék

– jelentette ki Robert Habeck gazdasági miniszter Berlinben.

A miniszter később a Spiegelnek azt mondta, hogy kemény télre kell készülni, ha továbbra is ilyen kevés orosz gáz áll majd rendelkezésre.

Már ott tartunk, ahol Németország még soha nem volt. Ha a gáz nem elegendő, bizonyos iparágakat, amelyek gázt igényelnek, be kell zárni. Ennek eredményeként a vállalatoknak le kellene állítaniuk a termelést, el kellene bocsátaniuk a dolgozóikat, összeomlanának az ellátási láncok, az emberek eladósodnának a fűtésszámlájuk miatt és elszegényednének

– nyilatkozta a zöldpárti politikus, aki megjegyezte, hogy nem volt könnyű döntés számára újra engedélyezni a széntüzelésű erőművek üzembe helyezését.

Habeck az interjúban állampolgári kötelességként az energiatakarékosságot javasolja. Elmondta, hogy ő maga is lerövidítette a zuhanyzási időt, és nem használja a légkondicionálót, a tervei szerint pedig télen kevesebbet fog fűteni otthon.

Borítókép: Peer Steinbrück (Fotó: MTI/EPA/Kay Nietfeld)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.