A baloldal jelöltje nyert a II. kerületben az időközi önkormányzati képviselőválasztáson

Nagy Eszter győzött a Margit-negyedben.

Magyar Nemzet
2022. 10. 02. 21:48
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Időközi önkormányzati képviselőválasztást tartottak vasárnap Budapest II. kerületének egyik körzetében. Az ellenzék jelöltje, Nagy Eszter 1204 szavazatot kapott, a Fidesz-KDNP színeiben Bálványkövi István 714, az MKKP-s Hildebrand Krisztián pedig 62 voksot szerzett. A választás kiírására azért volt szükség, mert 78 éves korában elhunyt dr. Tompa János, a körzet önkormányzati képviselője, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció egykori II. kerületi elnöke. 

A kampányban nem mindig folyamodott tisztességes eszközökhöz a baloldal: a Helyi Választási Bizottság határozatának értelmében Őrsi Gergely szocialista polgármester névre szóló postai levelekben korteskedett az ellenzéki jelölt mellett. A levelet úgy írta alá, mint „Őrsi Gergely polgármester”, ami azért aggályos, mert az állami, illetve az önkormányzati szerveknek tilos a pártok szabad versenyébe avatkozni. 

A választási testület tagjai 3-2 arányban szavaztak arról, hogy a szocialista polgármester Nagy Eszter melletti kampányolása szabályszegésnek minősül. 

Ezen kívül nemrég derült ki, hogy Őrsi már több mint százmilló forintot adhatott ki a II. kerületi Margit-negyed projektre. Ez az összeg egyfelől az eddigi költségekből áll, melyek meghaladják a 40 millió forintot, másfelől pedig az önkormányzat ingatlanainak kihasználatlanságából, amivel mintegy 60 milliót veszített a kerület költségvetése.

A legutóbbi országgyűlési választások óta megtartott időközi voksolások túlnyomó többségében a kormánypártok jelöltje diadalmaskodott, ez az eredmény a baloldal ritka sikereinek egyike.

Borítókép: Nagy Eszter (Fotó forrása: Nagy Eszter Facebook oldala)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.