2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

„A kutyát sem érdekli, hogy Hadházy Ákos leteszi-e az esküt” – Kövér László volt a Narratíva vendége

Örömteli az újabb négy év, és az is örömteli, hogy Gyurcsány Ferencék megkapták az ítéletet a választóktól – mondta Kövér László a Mediaworks Hírcentrum podcast műsorában. Az Országgyűlés elnöke szerint végre kiderült, hogy az a destruktív politika, ami az ellenzékre jellemző, nem vezet sikerre.

  • „A kutyát sem érdekli, hogy Hadházy Ákos leteszi-e az esküt” – Kövér László volt a Narratíva vendége

A házelnök a Narratíva című műsorban ugyanakkor megjegyezte, úgy vette észre, hogy az ellenzéki padsorokban vannak olyan képviselők, akik már levonták a következtetést, tehát amikor például provokatív módon kivonult az ülésteremből, nem mindenki követte Gyurcsány Ferencet. Kövér László szerint ez visszafogott, óvatos optimizmusra ad okot.  Kifejtette azt is, hogy a DK vérszerződést kötött a Jobbik maradékával, és ők majd ugyanazokkal az eszközökkel próbálnak élni, mint az elmúlt években. Kövér László szerint Gyurcsány Ferencnek az a célja, hogy ő legyen a viszonyítási pont az ellenzéken belül, aki pedig nem követi őt, azt kirekesztik az ellenzék soraiból. 

„A kutyát sem érdekli, hogy Hadházy Ákos leteszi-e az esküt, engem is csak azért érdekel, mert érinti az Országgyűlés működését” – válaszolta Kövér László, Heiter Dávid azon kérdésére, hogy a független képviselő mikor teheti le esküjét. A politikus hozzátette, hogy Hadházy előbb-utóbb esküt tesz majd, ha hajlandó bejönni az Országházba, csak ezekkel a polgárpukkasztó akciókkal próbálja meg magára felhívni a figyelmet, mert amúgy jelentéktelen figura.

A házelnök szerint idő kérdése volt, hogy mikor roppan meg morálisa a Jobbik. Véleménye szerint Vona Gábor eredeti elképzelése, hogy néppártosodni kell, nem volt rossz elképzelés, de most azt látja, hogy a párt eladta a lelkét. Az a szimbiózis, ami kibontakozni látszik Jakab és Gyurcsány között, ezt a folyamatot ábrázolja, a Jobbik történet egy lezárt történet. Olyan ellenzékre lenne szüksége a kormánynak, amilyen a Fidesz-KDNP volt – zárta gondolatait Kövér László, aki Magyarország halálos végének nevezte, ha a jelenlegi ellenzék hatalomhoz jutna. A műsorban nevetségesnek titulálta, hogy Karácsony Gergely bölcsnek nevezte a választókat, amiért nem az ellenzékre szavaztak, hiszen a főpolgármester is ezeknek a pártoknak köszönheti pozícióját. 

Kövér László az elkövetkezendő négy év legfontosabb feladatáról azt mondta: el kell kerülni, hogy Magyarországot belerángassák egy olyan háborúba, amihez semmi köze. Ez a háború szerinte a nyugati világ árnyékhatalmai és Oroszország között zajlik. A házelnök szerint az Európai Unióban rajtunk és a lengyeleken kívül senkinek nincs meg a bátorsága, hogy a saját nemzeti érdekei szerint cselekedjen, inkább mindenki beadja a derekát. 

„Aki időt nyer, életet nyer, meg kell védenünk az eddigi eredményeinket, a magyar gazdaság teljesítőképességének érdekében. Defenzív időszak áll előttünk, attól függően lesz rövidebb vagy hosszabb, hogy a világ menyire gyorsan tud ezen a háborús helyzeten túljutni, de ebben nem vagyok derűlátó” – zárta gondolatait Kövér László. 

Mediaworks Hírcentrum

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!