Azonnali hatállyal felmondta Kesselyák Gergely határozatlan idejű első karmesteri szerződését Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója június 7-én. A karmester korábban maga is pályázott a főigazgatói posztra, sőt a szakmai bizottság egyhangú támogatását is elnyerte indulása során az Index információi szerint, ám Csák János kulturális és innovációs miniszter meghagyta Ókovácsot a poszton.

ÓKOVÁCS SzilveszterBudapest, 2023. május 26.
Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója beszédet mond az Operaház főigazgatói pályázatáról tartott sajtótájékoztatón a Kulturális és Innovációs Minisztériumban 2023. május 26-án. Idén augusztus elsejétől öt évre továbbra is Ókovács Szilveszter vezetheti a Magyar Állami Operaházat.
MTI/Bruzák Noémi
Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Korábban a Magyar Állami Operaház főigazgatói pozíciójára kétszer írt ki pályázatot a Kulturális és Innovációs Minisztérium, miután az első eredménytelennek bizonyult. A második pályázat volt az, amelyen 

Kesselyák is elindult, ám közben hangsúlyozta, hogy elismeri Ókovács érdemeit, melyek szerinte zenetörténelmiek.

Ókovács a pályázat megnyerését követően pedig arról beszélt, hogy mindenkivel szeretne együtt dolgozni a jövőben is, és senki nincs kitiltva az operaházból. Az Index úgy tudja, hogy Kesselyák menesztését azzal indokolta, hogy az első karmester pályázatát támogató Kocsár Balázs fő-zeneigazgató szerződésének lejártával zenei koncepcióváltásra kerül majd sor, így 

Kesselyák előadásainak száma is lecsökken, mégpedig olyan mértékben, ami már nem indokolja az alkalmazotti státuszt.