2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Hazahúzó 01:00

Kék hírek

Tizennégy évre ítélték az alvó ismerőseit megölni próbáló férfit

Tizennégy év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Törvényszék hétfőn azt a férfit, aki alvó ismerősei - korábbi élettársa rokonai, köztük egy gyermek - életére tört 2021 elején a Csongrád-Csanád vármegyei Apátfalván. Az ítélet nem jogerős.

  • Tizennégy évre ítélték az alvó ismerőseit megölni próbáló férfit

A 37 éves tótkomlósi férfit több ember, részben 14. életévét be nem töltött, részben védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletében és magánlaksértés bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság. A bíróság döntése alapján a férfi nem bocsátható feltételes szabadságra.

A korábban többször büntetett, saját bevallása szerint húsz évig aktívan kábítószert fogyasztó férfi több alkalommal bántalmazta, illetve megfenyegette korábbi élettársát, emiatt távoltartást is elrendeltek vele szemben. A vádlottat ebben az ügyben zaklatás és más bűncselekmények miatt két és fél év börtönbüntetéssel sújtották.

A nő ezért anyaotthonba költözött, amiről nem tájékoztatta a vádlottat, ezért a férfi 2021. január 20-án este - miután nyugtatókat és alkoholt fogyasztott - megjelent a nő rokonainak apátfalvi otthonában, és kérte, hogy ott maradhasson éjszakára. Ennek a kérésnek a sértettek nem tettek eleget, a bejárati kaput becsukták, lelakatolták és a kutyát is elengedték.

A vádlott - miután többször hívta telefonon korábbi élettársa fivérét - röviddel éjfél előtt visszatért az épülethez, bemászott az udvarra és bement a házba. Az ingatlanban a nő testvére, annak élettársa és közös gyermekük egy ágyban aludt. A vádlott "megölöm a fiadat, meghaltok" felkiáltással hozzájuk lépett és egy - a házban magához vett - konyhakéssel az alvó gyermek felé szúrt.

A gyermek édesapjának a szúrást sikerült kezével fölfognia, míg a gyermeket az édesanyja kirántotta az ágyból. A vádlott ezután többször - a szakértői vélemény szerint legalább ötször - megszúrta az édesapát, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett. A szúrások a férfi mellkasát, hasát, végtagjait érték, megsérült a mája, eltörött az egyik bordája; légmell alakult ki nála, életét csak a rokonai nyújtotta elsősegély és az elvégzett műtétek mentették meg. Az egyik szúrás olyan erejű volt, hogy majdnem leszakította a sértett karját.

Végül az édesanya kiabálására a másik szobában alvó egyik hozzátartozó felébredt, és - bár a vádlott őt is meg akarta szúrni - sikerült megfékeznie a férfit, aki elmenekült a házból.

A bíróság előtt a férfi elismerte, hogy megszúrta korábbi élettársa fivérét, azt azonban következetesen tagadta, hogy a gyereket is meg akarta ölni.

Az ügyészség súlyosítás, a vádlott és védője enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt folytat eljárást a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy nő ellen, aki a gyanú szerint bántalmazta csecsemőjét - közölte az MTI-vel kedden a főkapitányság sajtóreferense.
Szörnyű tragédia: orosz rulett lehetett egy nagyatádi fiú végzete

Szörnyű tragédia: orosz rulett lehetett egy nagyatádi fiú végzete

Egy barcsi szakközépiskola tanulója volt az a fiú, aki a közelmúltban vesztette életét. A sonline.hu beszámolója szerint a városban az a szóbeszéd és az internetes kommentek is arról szólnak, hogy a nagyatádi illetőségű tanuló orosz rulett közben, fejbe lőtte magát otthon.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!