„Többször csalt, mostanában is, mint amennyit bevallott”

Magnus Carlsen eleget tett az ígéretének és közleményben reagált az elmúlt hetek eseményeire, a Hans Niemann-nal támadt afférjára. A világbajnok az eddig kimondatlan gyanút szavakba öntötte, szerinte a tizenkilenc éves amerikai sakkozó többször csalt, mostanában is, mint amennyit bevallott, s úgy gondolja, a Saint Louisban játszott partijuk során is külső segítséget vett igénybe. Az ügyet várhatóan Nemzetközi Sakkszövetség is kivizsgálja, aminek az eredményét korai lenne megjósolni.

2022. 09. 27. 12:46
Magnus Carlsen, Hans Niemann
Magnus Carlsen, Hans Niemann
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Kedves Sakkvilág!” – ezzel a megszólítással kezdődik Magnus Carlsen a Twitteren nyilvánosságra hozott közleménye, aki még a fölényes sikerét hozó Generációs Kupa után tett ígéretet arra, hogy hamarosan reagál az elmúlt hetek történéseire. Nyilatkozatában a világbajnok egyfelől cáfolja, másfelől megerősíti a korábbi spekulációkat. Kijelenti, hogy nincs szándékában visszavonulni, továbbra is szerepelni akar a legrangosabb tornákon, felszólítja a versenyszervezőket, hogy fordítsanak nagyobb figyelmet a csalás kiszűrésére.

 

A Niemann-ügyről elárulja, amiről egykori kihívója, Fabiano Caruana korábban már beszélt , miszerint már akkor fontolgatta a visszalépését a Sinquefield-kupától, amikor kiderült, hogy – egyébként lemondása miatt – a szervezők pótlólag Hans Moke Niemannt hívták meg. Kitart amellett, hogy a 19 éves amerikai nagymester gyanús körülmények között győzte le őt, mondván, nem is koncentrált, úgy játszotta túl őt, amire  szerinte csak nagyon kevesek képesek.

Úgy gondolom, hogy Niemann többször csalt – és mostanában is –, mint amennyit nyilvánosan bevallott

– így hangzik a közlemény legfajsúlyosabb mondata, amiért a világbajnoknak várhatóan a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) illetékes bizottsága előtt is majd magyarázatot kell adnia.

A világbajnok végül kijelenti, ami a Generációs Kupán feladott parti után persze nem újdonság, hogy a jövőben sem kíván sakkozni Niemann-nal, és bízik benne, hogy kiderül az igazság.

Magnus Carlsen tépelődik a Niemann elleni parti alatt. Fotó: Grand Chess Tour/Lennart Ootes

A sakktársadalom továbbra is megosztott az ügyben. Több korábbi híresség – az élen az exvilágbajnok Garri Kaszparovval – bírálta Carlsent és magyarázatot követelt a cselekedetére, még nem tudjuk, hogy a közlemény kielégítette-e az elvárásaikat. 

Maga Niemann előzőleg egyfelől beismerte, hogy korábban csalt, ugyanakkor visszatámadott, szerinte előre megkomponált akció zajlik ellene.

– Most, hogy szembesítettek vele, bevallottam, amit tettem. Ez életem legnagyobb hibája, amit nagyon szégyellek. Azért állok elő ezzel, mert senkit sem akarok félrevezetni, és nem akarom, hogy pletykák kapjanak szárnyra. Soha nem csaltam az asztal mellett – jelentette ki Hans Moke Niemann, amikor nyilvánosságra hozták, hogy tizenkét, majd tizenhat évesen is csaláson kapták online játszmákban.

 

Az ominózus Chess.com oldal Twitter-csatornáján válaszképpen megjelent egy írás, amely szerint ellentmondás van Niemann nyilatkozata és a regisztrált csalások gyakorisága között.

A FIDE csalás elleni bizottsága ugyanakkor 2020 óta Niemann több mint kétszáz partiját vizsgálta meg, s nem talált egyértelmű bizonyítékot arra, hogy az amerikai sakkozó csalt volna.

Mi mást tehetnénk, csatlakozunk Magnus Carlsenhez, reméljük, egyszer majd kiderül az igazság, bármi legyen is az.

Magnus Carlsen közleménye

A 2022-es Sinquefield-kupán meghoztam azt a példátlan szakmai döntést, hogy a harmadik forduló, a Hans Niemann elleni játszma után visszalépek a tornától. Egy héttel később a Champions Chess Tour alatt csupán egy lépés után feladtam a Hans Niemann ellen partimat. Tudom, hogy tetteim sokakat frusztráltak a sakktársadalomban. Frusztrált vagyok. Sakkozni akarok. Szeretnék továbbra is a legmagasabb szinten sakkozni a legrangosabb versenyeken. Úgy gondolom, hogy a csalás a sakkban komoly probléma, és egzisztenciális veszélyt jelent a játékra. Úgy gondolom továbbá, hogy a sakktornák szervezőinek és mindazoknak, akiknek fontos imádott játékunk szentsége, komolyan fontolóra kell venniük a biztonsági intézkedések és a csalásfelderítési módszerek fokozását a tábla mellett játszott sakk esetében. Amikor Niemannt az utolsó pillanatban meghívták a 2022-es Sinquefield-kupára, erősen fontolgattam, hogy az esemény előtt visszalépek. Végül a játék mellett döntöttem. Úgy gondolom, hogy Niemann többször csalt – és mostanában is –, mint amennyit nyilvánosan bevallott. Az asztal melletti sakkban szokatlan ütemű a fejlődése. A Sinquefield-kupán játszott partink során az volt a benyomásom, hogy nem volt feszült, sőt nem is koncentrált teljesen a játékra a kritikus pozíciókban, miközben sötéttel túljátszott engem, ami, úgy gondolom, csak nagyon kevesek kiváltsága. Ez a játszma hozzájárult a döntésem megváltoztatásához. Tennünk kell valamit a csalás ellen, és a magam részéről nem akarok olyan emberek ellen játszani, akik a múltban többször is csaltak, mert nem tudhatom, a jövőben újra erre vetemednek-e. Van még egy dolog, amit szeretnék elmondani. Niemann kifejezett engedélye nélkül jelenleg sajnos csak korlátozottan nyilvánulhatok meg, nem beszélhetek nyíltan. Eddig csak a tetteim beszéltek helyettem, de azok is egyértelműen, nem vagyok hajlandó sakkozni Niemann-nal. Remélem, hogy kiderül az igazság ebben a kérdésben, bármi legyen is az.

Borítókép: Magnus Carlsen figyeli Hans Niemann partiját a Sinquefield-kupán (Fotó: Grand Chess Tour/Crystal Fuller) 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.