A zöldségek, a gyümölcsök, az alkoholos italok, a kávé, az üdítők, a felvágottak, a sajtok, a vaj és az édességek termékkörében is látványosan olcsóbb a román Lidl, mint a magyar – ez az egyik fő következtetése annak az ár-összehasonlító vizsgálatnak, amit a Világgazdaság végzett el a hétvégén. A magyar Lidl ugyanakkor a tejek esetében olcsóbb a román árazásnál.

PIATRA NEAMT, ROMANIA - APRIL 25, 2019: Cash desk and products on conveyor belt in Lidl supermarket
Fotó: Shutterstock

A vizsgálat során a román Lidl árait a legfrissebb, január 27-i árlista alapján állapítottuk meg. Mivel a magyar Lidlnél ilyen nyilvánosan elérhető tájékoztatást nem találtunk, ezért egy tetszőlegesen kiválasztott – a budapesti agglomerációban, a fővárosól mintegy 10 kilométerre lévő – Lidl bolt polci árait vettük alapul a magyar árak rögzítésére. Lapunk nem először készített hasonló, a pillanatnyi állapotokat bemutató mintavételt: tavaly decemberben a lengyel Lild árait vetettük össze a hazai árakkal. A Lidl nem véletlenül alanya ezeknek a párba állításoknak, hiszen 2020-ban megszerezte, 2021-be pedig megtartotta a piacvezető pozíciót a hazai FMCG, tehát a napi fogyasztási cikkek ágazatában, és közel bruttó ezermilliárdos forgalmat tudhat a magáénak. 

Bezzeg Románia

Terveink szerint időről időre bemutatunk majd további régiós összehasonlításokat, de most lássuk a román példát részletesen. A vizsgálat első eleme a piros burgonya, amelynek kilóját 2,29 lejre árazta a romániai Lidl. Ez 80 forintos árfolyammal számolva mintegy 184 forint. Ezzel szemben a kiválasztott Lidl üzletben egy kilogramm piros burgonya 299,5 forintba került. 

Az eltérés 63 százalék, ami túlzás nélkül meghökkentő.

Tetemes különbség látszik a romániai és a magyarországi banán ára között is. Egy kilogramm banán a román Lidlben 6,99 lej, vagyis 559 forint. A magyar Lidlben ugyanezért már 699 forintot kérnek el, ami éppen 25 százalékkal több. 

Olyan globális termékek is drágábbak itthon, mint a Coca Cola. A 2,5 literes kiszerelés 8,49 lej, 715 forint Romániában. A magyar Lidl üzletben kétliteres Coca Cola volt 609 forintért. A literenkénti ár tehát 304,5 forint, szemben a romániai 286 forinttal. Az alkoholos italok kategóriájában az Argus Strong 0,5 literes dobozos sört itt 269 forintos áron találtuk meg, ott viszont 2,49 lejért, azaz 199 forintért adják. A kávéknál a Bellarom Gold 250 grammos csomagot vettük alapul, ami a román Lidlben 12,99 lej, 1039 forint, míg a magyar Lidlben 1199 forint. Mintegy 15 százalékkal drágább. Az édességek között a Ritter Sport 100 grammos csokoládéját vetettük össze: 5,99 lej, 479 forint az 519 forint ellenében, valamivel több mint 8 százaléknyi árelőny a román Lidlnél. 

A tej az egyetlen kivétel

Komoly különbséget mutat a szószok polcán a Kania ketchup. Romániában 560 gramm 4,99 lejbe, 400 forintba kerül. Magyarországon ebből a 700 grammos változat 779 forint. Vagyis 100 gramm Kania ketchup a román Lidlben szűk 72 forint, a magyar Lidlben pedig már 111 forint. Ez 54 százalékos eltérés. A tejnél (az ársapka miatt direkt nem a 2,8 százalékosat néztük) viszont fordul a kocka. A Pilos 1,5 százalékos egy literes UHT teje 409 forint itthon, Romániában pedig 5,29 lej, ami 423 forint. Ha nem is tetemesen, de majdnem 4 százalékkal alacsonyabb a magyar ár.

Budapest XI ker. Albertfalva Lidl áruház. Vásárlás és árukínálat. Önkéntes segítők bevásárolnak a veszélyeztetett idős embereknek. Fotó Teknős Miklós MN 20200323 BudapestKoronavírus-járvány idején az önkéntesek segítenek az idősöknek a bevásárlásban.Fotó Teknős Miklós (TEK)Magyar Nemzet MN
Fotó: Teknős Miklós / Magyar Nemzet 

Magyar vásárlói szempontból a pozitívumoknak ezzel a végére értünk, a bevásárlási lista többi eleme ismét csak a román Lidlben olcsóbb. Így a Pikok 100 grammos prágai sonkája 52 százalékkal olcsóbb (375 forint és 569 forint), a Pilos 82 százalékos, 250 grammos vaja 25 százalékkal (959 forint és 1199 forint), a 300 grammos szeletelt Milbona Maasdam sajt pedig 17 százalékkal (1279 forint és 1499 forint). A Pilos 250 grammos Edami tömbsajt 11,99 lejbe, átváltva 959 forintba kerül a román Lidlben, a magyarban 999 forintba. A kettő között nagyjából 4 százalék van.

De miért van ez így?

Ha a kiválasztott 12 termékből állítunk össze egy kosarat a román, illetve a magyar Lidlnél, akkor azt kapjuk, hogy 

míg Romániában mindezért a kasszánál körülbelül 6600 forintnak megfelelő összeget kell fizetni, Magyarországon már mintegy 7700 forintot,

ami összességében 16 százalékkal drágább. Adja magát a kérdés, hogy mi magyarázza a versenyképesebb román árakat. Ezerféle okot meg lehet említeni, nyilván adott az eltérő adózási környezet: Romániában 9 százalék áfa rakódik az élelmiszerekre, Magyarországon pedig 5, 18 és 27 százalék. A magyar bérszínvonal is magasabban van, mint a román, körülbelül nettó 80-100 ezer forinttal. Mivel a fogyasztóképes kereslet magasabb itthon, így értelemszerűen az árszint is feljebb húzódik. A magasabb bérszínvonalnak viszont az is köszönhető, hogy a havi jövedelemre vetítve a bevásárlás kevésbé megterhelő Magyarországon, mint Romániában. Az alapvető élelmiszerekre kivetett ársapkáknak ugyancsak szerepe lehet, hiszen a felmérések szerint az üzletek 60-70 százalékban áthárítják az így kieső bevételt a vásárlókra. 

Apropó, kereskedők! Az élelmiszerárak alakulásában vastagon benne lehet az árrés alakulása is, ezt jól mutatják a statisztikák. Például 2022. harmadik hetében a gyártói márkás trappista sajt fogyasztói ára áfa nélkül 2277 forint volt kilogrammonként, a nettó kiskereskedelmi beszerzési ár pedig 1472 forint, ugyanez 2023. harmadik hetében 4559 és 2633 forint volt. Tehát a fogyasztói ár úgy duplázódott meg egy év alatt, hogy a beszerzési ár közben „csak” 78 százalékkal nőtt. A kereskedők árképzése a hatóságoknak is szemet szúrt, a Gazdasági Versenyhivatal éppen a napokban jelentette be, hogy átfogó vizsgálatot indít annak érdekében, hogy megállapítsa: közrejátszhat-e versenyjogsértés vagy versenytorzulás az élelmiszerárak kiugró emelkedésében.