2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Az Európai Bizottság a női nemi szervek megcsonkításának felszámolását sürgeti

A női nemi szervek megcsonkításával szembeni zéró tolerancia február 6-án esedékes nemzetközi napját megelőzően az Európai Bizottság a gyakorlat felszámolását sürgette és hangsúlyozta: mindez bűncselekmény, és sérti az emberi jogokat.

  • Az Európai Bizottság a női nemi szervek megcsonkításának felszámolását sürgeti

Az uniós bizottság pénteken közzétett közleményében aláhúzta: a női nemi szervek megcsonkítása a nők és lányok elleni erőszaknak számít. Semmilyen egészségügyi előnye nincs, viszont egész életen át tartó károkat okoz az áldozatoknak.

Közölték: a női nemi szervek megcsonkítása világszerte több mint 200 millió embert érint, akik közül becslések szerint 600 ezer Európában él.

"Határozott lépéseket kell tennünk, hogy változást érjünk el és felszámoljuk ezt a gyakorlatot, ha teljesíteni akarjuk a női nemi szervek megcsonkításának 2030-ig történő megszüntetésére vonatkozó célt" - fogalmaztak.

A brüsszeli testület emlékeztetett: tavaly uniós szintű szabályokat javasolt a nőkkel szembeni erőszak elleni küzdelem előmozdítására. Az új szabályok értelmében a női nemi szervek megcsonkítása az EU egész területén bűncselekménynek fog minősülni. Idén új ajánlást is elő fognak terjeszteni arra vonatkozóan, hogyan lehet eleve megelőzni a nőkkel és lányokkal szembeni káros gyakorlatokat - tájékoztattak.

Beszámoltak arról is, hogy, mivel a női nemi szervek megcsonkítását gyakran nem az EU-ban végzik, a lányokat ebből a célból unión kívüli országokba viszik. Márciustól kezdődően a rendőrség és a határőrség riasztást fog kapni, amikor olyan személlyel foglalkoznak, aki ki lehet téve a nemi alapú erőszak, többek között a női nemi szervi csonkítás kockázatának - írták.

"Egyszer és mindenkorra meg kell szabadítani a nőket és lányokat az erőszaktól. A mi felelősségünk, hogy védjük a biztonsághoz és a testi autonómiához való jogukat" - tette hozzá közleményében az Európai Bizottság.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!