Jakabos Zsuzsanna a vizes világbajnokság után kit ment ki a vízből?

A Testnevelési Egyetemen ma letette az esküt az egyesült államokbeli Birminghamben július 7. és 17. között megrendezendő világjátékokra utazó magyar csapat.

Magyar Nemzet
2022. 06. 28. 17:56
null
Fotó: Jozsef Freschli
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár az ünnepségen hangsúlyozta: hiába lesz a tengerentúlon az esemény, a magyar sporttársadalom egy emberként szurkol a versenyzőknek itthonról is.

– Gratulálok minden egyes kvótaszerzőnek, az egyik legkeményebb megmérettetésen túl vannak, hiszen kiérdemelték, hogy Magyarországot képviseljék a játékokon – mondta a sportállamtitkár.

Mészáros János, a Nemzeti Versenysport-szövetség elnöke kiemelte, hogy akár magyar rekorddöntés is lehet Birminghamben. Legutóbb, 2017-ben a lengyelországi Wroclaw volt a házigazda. Akkor a magyar küldöttség hat arany-, négy ezüst- és négy bronzérmet szerzett, ez az eddigi legjobb szereplésünk.

A Magyar Olimpiai Bizottság képviseletében Fábián László főtitkár búcsúztatta a magyar csapatot. – A Nemzeti Versenysport-szövetséggel mindig is kiváló kapcsolatot ápoltunk. Bízunk benne, hogy a magyar versenyzők ezúttal is maradandót alkotnak a világjátékokon – mondta a főtitkár.

Az ünnepélyes fogadalomtételen az ezúttal élet- és vízimentés sportágban induló, Európa-bajnok úszó – aki a hazai rendezésű vizes vb-n néhány napja ötödik lett a 4×200 méteres női gyorsváltónkkal –, valamint a világbajnok aerobikos Bali Dániel mondta az eskü szövegét.

Fotó: Freschli József

A világjátékok története negyvenkét éves múltra tekint vissza. Az első olimpián kívüli sportágak világversenyének 1981-ben az amerikai Santa Clara adott otthont.  A világjátékokat az olimpiához hasonlóan négyévente rendezik meg, mindig az ötkarikás játékokat követő esztendőben, s mivel a tokiói olimpiát el kellett halasztani a pandémia miatt, ez a multisport-esemény is csúszott egy évet. Magyarországot 17 sportágban 58 versenyző képviseli Birminghamben, ahol száz ország több mint 3600 sportolója méreti meg magát 34 sportágban.

Borítókép: Az esküt mondó Jakabos Zsuzsannának néhány napja még a hazai vizes világbajnokságon szurkoltunk (Fotók: Freschli József)
 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.