Videóban fordult Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz egy vontinszki nő. A Kazántól nem messze fekvő településen ugyanis áldatlan állapotok uralkodnak, a helyi utak felújítását és a vezetékes víz bevezetését immár 35 éve ígérik az önkormányzati vezetők, ám semmit sem tettek az ügyben. 

 

Ebből lett elege a Nina nevű nőnek, aki összehívta a helyieket, és a város egyik utcáján felvették a segélykérő üzenetet, amelyben rögtön Putyinhoz fordultak. Az üzenet végül nem ért célba, ám egész más végkifejletet hozott. 

A Kremlből senki sem reagált a márciusi videóra és az utakat sem kezdték el felújítani, de a szervező nőt tiltott gyülekezésért 10 ezer rubelre, azaz nagyjából 42 ezer forintra büntették a helyi hatóságok.