2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Célpont 09:05

Belföld

Márki-Zay Péter elszólta magát, lebuktatta Bajnait

Ahogy korábban a Metropol is beszámolt róla, hogy Bajnai Gordon és volt titkosszolgálati minisztere, Ficsor Ádám cége, a DatAdat csúcstechnológiával segítette Márki-Zay Péter kampányát, ráadásul mindezt nagy valószínűséggel törvénytelen módon tették. Az is kiderült, hogy a DatAdat már tavaly ősszel, az előválasztás során is Márki-Zay mellett tette le a voksát.

  • Márki-Zay Péter elszólta magát, lebuktatta Bajnait

Március 29-én kormánytagok, kormánytisztviselők és jobboldali újságírók is kaptak furcsa SMS-üzeneteket, amelyek – akkor még csak gyaníthatóan – a DatAdat illegális adatgyűjtését követően kerültek kézbesítésre. Becslések szerint összesen kétmillió, választásra buzdító és kormányváltást sürgető üzenet került kézbesítésre.

Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke az esettel kapcsolatban elmondta, hogy semmilyen szabálynak nem feleltek meg az üzenetek, ráadásul olyan panaszokat is kaptak, ahol a panaszos – csatolva az SMS-t – kifejti, hogy őt olyan becenéven szólították meg, amelyet a Messengeren használ.

Ezt követően gyorsan felmerült a gyanú azzal kapcsolatban, hogy Bajnai és körének cége a Facebook üzenetküldős alkalmazás segítségével gyűjtött be bizalmas információkat emberek százezreiről.

Ugyan a baloldal sokáig tagadta, hogy Bajnaiéknak köze lenne az SMS-ek küldéséhez, visz„Karácsony Gergelynek végtelenül hálás vagyok, az ő stábja csinálta a kampányt (…) Itt szerepel a DatAdat, Szigetvári Viktor, és bocsánat, a Bajnai Gordonhoz tartozó DatAdat és Gál J. Zoltán. Ők voltak Karácsony Gergely stábja, és óriási feladatot vállalva vitték tovább a kampányt egészen a végig”.ont Márki-Zay Péter tegnap este az Egyenes Beszéd című műsorban elszólta magát:

„Karácsony Gergelynek végtelenül hálás vagyok, az ő stábja csinálta a kampányt (…) Itt szerepel a DatAdat, Szigetvári Viktor, és bocsánat, a Bajnai Gordonhoz tartozó DatAdat és Gál J. Zoltán. Ők voltak Karácsony Gergely stábja, és óriási feladatot vállalva vitték tovább a kampányt egészen a végig”.

Márki-Zay Péter ezzel a kijelentésével beismerte, hogy a DatAdat az ő érdekében gyűjtött illegálisan adatokat, amelyeket ezt követően a kampányban fel is használtak. Ez egyben azt is bizonyítja, hogy Bajnai Gordon és köre álltak a márciusi SMS-botrány mögött, ők kézbesítettek több mint kétmillió üzenetet – írta a Ripost.

Fotó: ATV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Megállapodás született az Egyesült Államok és Niger között az afrikai országban állomásozó amerikai katonák kivonásáról - közölte az ügyet ismerő forrás a Reuters hírügynökséggel pénteken, miután Kurt Campbell amerikai külügyminiszter-helyettes a nigeri vezetéssel tárgyalt.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

Annak ellenére, hogy a Kutyapárt megnyerte az előválasztást a Hegyvidéken, Gyurcsányék ráindítják a jelöltjüket. A Kutyapárt szerint a DK, a DK szerint a pedig Kutyapárt az akadálya annak, hogy legyőzzék a Fideszt a XII. kerületben.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!