Baloldali fellegvárban aratott nagy győzelmet a Fidesz–KDNP

A DK választási csalással sem tudta elnyomni a baloldallal elégedetlen miskolci emberek haragját, ennek is köszönhető a kormánypárti önkormányzati képviselőjelölt győzelme az időközi választáson – véli a miskolci Fidesz–KDNP. Kiemelték: ezzel még nem sikerült többséget szerezni a város közgyűlésében, de a baloldal egy lépéssel közelebb került a bukáshoz.

2022. 09. 26. 13:34
Forrás: Fidesz, Miskolc
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dacára a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció választási csalásának, a Fidesz–KDNP önkormányzati képviselőjelöltje nagy győzelmet aratott a miskolci időközi választáson a 3-as számú körzetben

– nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a Fidesz–KDNP miskolci frakciószóvivője. Hollósy András elmondta, hogy a kormánypárti aspiráns, Barta Gábor annak ellenére tudta begyűjteni a voksok csaknem 57 százalékát, hogy a DK több, a körzetben élő rászorulónak fejenként ötezer forintot fizetett azért, hogy a baloldal jelöltjére szavazzon. Erről az egyik érintett rövid interjút is adott.

 

Összegyűlt a népharag

 

– Megdöbbentő, hogy Gyurcsány Ferencék visszaélnek a nehéz sorsú emberek kiszolgáltatott helyzetével, pénzzel vásárolják meg a szavazókat, és próbálják befolyásolni a választás eredményét. Ez azonban Miskolcon nem sikerült nekik, mert a városban akkora az elégedetlenség, hogy akárhány embert is próbálnak lefizetni, a baloldal vereségre van ítélve a településen. A népharagot pénzzel sem lehet elnyomni, ennek is köszönhető, hogy mind a hét szavazókörben sikerült győznünk – hangsúlyozta Hollósy András.

A Fidesz–KDNP frakciószóvivője kérdésre elmondta azt is, hogy Barta Gábor győzelme ellenére még mindig a baloldalnak van többsége a miskolci közgyűlésben, de tettek egy nagy lépést afelé, hogy ez a helyzet megváltozzon.

Szavai szerint ez a győzelem erőt ad Miskolcon a nemzeti oldalnak, és reményt az embereknek, hogy a gyalázatos miskolci baloldaltól idővel meg lehet majd szabadulni, legkésőbb 2024-ben.

 

Cél a 2024-es győzelem

 

Csöbör Katalin fideszes országgyűlési képviselő még a választás éjszakáján úgy értékelte a kampányt, hogy tanulságos időközi választást tudhatnak a hátuk mögött. – Az április 3-i országgyűlési választások után most mondhatni házhoz jött a pofonért Gyurcsány Ferenc és a DK frakciója. Egy baloldalinak elkönyvelt, ellenzéki vezetésű városban úgy tudtunk győzni, hogy a DK teljes frakciója, élükön Gyurcsány Ferenccel, napokig személyesen kampányoltak a választókerületben. A választási eredmény azonban megmutatta, hogy Gyurcsány már csak árnyéka önmagának – emelte ki Csöbör Katalin.

A fideszes országgyűlési képviselő a Magyar Nemzetnek kiemelte: óriási jelentősége van a vasárnap elért győzelemnek, mert a DK láthatóan bázisként szerette volna Miskolcot használni.

– A város függetlennek vallott polgármestere például a városházán fogadta a Demokratikus Koalíció teljes frakcióját, ami megdöbbentő és példa nélküli. Mindent bedobtak, de a győzelemmel sikerült megakadályozni, hogy Miskolcot sajátjaként használja a DK, így megmaradt az én sorozatom is, mert a csapatommal 2010 óta még nem vesztettem választást – mutatott rá a politikus. Csöbör Katalin kérdésre úgy fogalmazott: a következő időszakban az lesz a feladat, hogy megmutassuk: Miskolcnak erős nemzeti, keresztény arculata is van. S szavai szerint azon fognak dolgozni, hogy a 2024-es önkormányzati választáson ez a nemzeti, keresztény arculat legyen a legerősebb.


 Nagy az öröm, de a felelősség is

 

Hálás vagyok mindenkinek, aki a kampányban, az elmúlt hetekben mellettem állt, ezt a sikert a mögöttem levő országgyűlési képviselők, a stáb, az önkéntesek és segítők nélkül nem lehetett volna elérni. A győzelem nagy öröm számomra, hiszen tényleg a teljes DK-frakcióval álltunk szemben, ugyanakkor a megszerzett mandátum hatalmas felelősséget is jelent

– értékelte a választás eredményét Barta Gábor. A frissen megválasztott Fidesz–KDNP-s önkormányzati képviselő a Magyar Nemzetnek úgy fogalmazott: a kampány heteiben sikerült még jobban megismerni a választókörzetben levő embereket, az őket foglalkoztató problémákat, amelyekre igyekszik megoldást találni. – Én továbbra is köztük élek majd, az emberek számára elérhető leszek, igyekszem mindenkinek segíteni – tette hozzá.

Márki-Zay: Gyurcsány hozta a vereséget. Ismét a Demokratikus Koalíció elnökét kritizálta Márki-Zay Péter, a baloldal volt miniszterelnök-jelöltje ezúttal a miskolci időközi képviselő-választáson elszenvedett vereség miatt bírálta Gyurcsány Ferencet. Hódmezővásárhely polgármestere úgy fogalmazott a Facebook-oldalán, hogy Miskolcon, a baloldali fellegvárnak számító körzetben sem tudott győzni a DK-s jelölt a Fidesszel szemben, annak ellenére, hogy az ellenzéki párt mindent – köztük Gyurcsány Ferencet is – bevetett a győzelem érdekében. – Talán pont ez jelenthette a legnagyobb hátrányt, és hozott újbóli vereséget az ellenzék számára. Áprilisban már láthattuk, hogy Gyurcsány Ferenc személye máig rengeteg ellenzékit riaszt el, vagy lök éppen a Fidesz és a Mi Hazánk karjaiba – mutatott rá Márki-Zay Péter.

Borítókép: Barta Gábor győztes csapata (Fotó: Fidesz, Miskolc)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.