Nemzetközi gazdaság

Nagyot emelkedhet az üzemanyag ára Magyarországon

Az Európai Unió orosz olajembargója miatt a kontinens legnagyobb beszállítója a jövőben Kína és India lehet, ahol nagyrészt ugyancsak orosz kőolajat finomítanak.

Az új, az olajtermékeket érintő uniós szankció veszélybe sodorja Európa ellátásbiztonságát, miközben áttételesen továbbra is orosz olajat vásárolnak majd – mondta a Századvég Alapítvány energetikai szakértője a kormány Facebook-oldalára feltöltött videójában. Hortay Olivér emlékeztetett, hogy február 5-én életbe lép az olajembargójának második fázisa, amely az olajtermékekre vonatkozik.

Barrels,Or,Oil,Drums,With,Flag,Of,China.,Petroleum,Or
Fotó: Shutterstock

Hozzátette: az Európai Unióban már most is dízelhiány van, hiszen másfél millió hordó üzemanyagot importál naponta, és ennek körülbelül a felét Oroszországból. Februártól ez a lehetőség megszűnik, és a közeli határidő ellenére még mindig bizonytalan, hogyan lehet pótolni a kieső orosz importot. Úgy folytatta, hogy az elmúlt hetekben az uniós kereskedők igyekeztek feltölteni készleteiket, többnyire orosz gázolajjal, azonban ezek a tartalékok csak ideig-óráig lesznek elegendők.

Európában dízelhiány lehet, de Magyarország megmenekülhet

A Világgazdaság információi szerint Magyarország mentességet kapott az Európai Bizottságtól a februárban élesedő újabb orosz szankció alól. Így a Mol behozhat a hazai piacra orosz kőolajból készült üzemanyagot – a cég cikkünk megjelenése után reagált a közölt állításokra.

A pótláshoz – Hortay Olivér szerint – új kereskedelmi partnerek kellenek, és úgy tűnik, hogy Európa legnagyobb beszállítója a jövőben Kína és India lehet. Ezek a források azonban csak korlátozott mennyiségben állnak rendelkezésre, és a hosszabb szállítási útvonal miatt drágábbak az orosz importnál. Ráadásul a kínai és indiai finomítók is jelentős részben orosz kőolajat használnak.

Brüsszel új, januári szankciója tehát úgy sodorja veszélybe Európa ellátásbiztonságát, hogy az EU ugyanúgy orosz eredetű olajat fog használni, csak ezentúl kínai és indiai közvetítőkön keresztül, jóval drágábban vásárolja majd meg

– fogalmazott Hortay Olivér. Emlékeztetett arra is, hogy bár Magyarország mentességet harcolt ki magának, a szankció hatásai alól teljesen nem tudja kivonni magát, ezért itt is üzemanyagár-emelkedés következhet.

 

üzemanyag olajembargó orosz-ukrán háború Mol
Kapcsolódó cikkek