Az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíció távozását sürgette Szíriából Fejszál Mekdad szíriai külügyminiszter hétfőn New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés 77. ülésszakán felszólalva. Az amerikai katonák százai állomásoznak Szíria keleti részén, ahol a helyi kurdok vezette Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű milíciaszövetséget segítik az Iszlám Állam terrorszervezet elleni harcban. Mekdad hangsúlyozta, hogy a koalíciós erők jelenléte sérti a nemzetközi jogot, és ennek „haladéktalanul, feltételek nélkül” véget kell vetni.

Fotó: Delil Souleiman / AFP

A terrorizmus elleni harc nem egy Szíria szuverenitását sértő, településeket és falvakat pusztító, illegitim nemzetközi koalíció által valósul meg

– fogalmazott a külügyminiszter, mondván, hogy a terrorizmus elleni küzdelem nem működhet úgy, hogy nem egyeztetnek róla Bassár el-Aszad szíriai elnök kormányával.

Mekdad az ország olaj- és gáziparát ért veszteségek kárpótlását is sürgette, szintén utalva arra, hogy az amerikai és SDF-erők uralják az ország olajmezőinek többségét az ország keleti felében. Felhívta a figyelmet arra, hogy a közvetlen és közvetett veszteségek a szíriai polgárháború 2011-es kitörése óta 107 milliárd dollárt (45 ezermilliárd forint) tesznek ki.

A szíriai kormány és olajipar ellen bevezetett amerikai és európai szankciókra utalva a miniszter kijelentette, hogy országát „gazdasági ostrom” alá vették olyan hatalmak, amelyek rá akarják erőltetni akaratukat másokra, és meg akarják őrizni gazdagságukat. „A Szíria elleni háború végeredményben a Nyugat kísérlete volt arra, hogy fenntartsa ellenőrzését a világ felett” – hangoztatta.