2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Napi aktuális

Novák Előd: Ez mindenképpen egy antikommunista siker

Meg kell változtatni a budapesti Horn Gyula sétány nevét. Erről küldött határozatot Sára Botond főispán a Fővárosi Közgyűlésnek. A Budapesti Kormányhivatal szerint ugyanis jogszabálysértő az elnevezés. Vendégünk volt Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke.

  • Novák Előd: Ez mindenképpen egy antikommunista siker

A névadást már korábban is kritizálták azért, mert Horn Gyula az 1956-os forradalom idején a karhatalmi erőknél, a „pufajkásoknál” teljesített szolgálatot, később pedig az állampárti Magyarország külügyminisztere volt. A névváltoztatást a Mi Hazánk kezdeményezte a Kormányhivatalnál.

A Fővárosi Közgyűlésnek nincs más lehetősége, kénytelen átnevezni a Horn Gyula sétányt

– így reagált a Mi Hazánk alelnöke Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes kijelentésére, aki egy háttérbeszélgetésen azt mondta: a kormányhivatal törvényességi észrevétellel élt a városvezetés felé, ami szerinte nem azt jelenti, hogy meg kell változtatni a sétány nevét.

Novák Előd szerint azonban pénzbírság és egyéb jogi következménye lehet, ha nem változtatják meg a Horn Gyula sétány nevét.

Úgy tűnik, hogy magához a kommunista örökséghez ragaszkodnak, az MSZP egyébként a jogutódja is az MSZMP-nek tehát az állampártnak, és hát úgy tűnik, hogy erkölcsileg is vállalják azt, amit elkövetett az egész rendszer, egyébként Horn Gyula, bár a pufajkás múltja az ismertebb, de azért az ő felelőssége munkásőrként és magasrangú pártfunkcionáriusként határozható meg, illetve kevésbé köztudott, de ő is III/II-es ügynök volt Harcos fedőnéven

- hívta fel rá a figyelmet a Mi Hazánk politikusa.

 

Teljes beszélgetés: 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!