2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

MSZP: A DK nélküli összefogás adhatja a győzelem receptjét

A jászberényi recept a győzelem receptje, ebben pedig a DK nem szerepelt - kampánynyitót tartott az MSZP, Jászberényben. Kunhalmi Ágnes szerint nem veszekedésre és az országos politikai pártnyomás szerint kell politizálni, hanem helyi ügyek mentén, gyarapodó pártokkal. Komjáthi Imre, a szocialisták másik társelnöke szintén arról beszélt: egységben és összefogásban az erő, ám - arra utalt - ebben nem feltétlenül van szükség a Gyurcsány-pártra.

  • MSZP: A DK nélküli összefogás adhatja a győzelem receptjét

Az ellenzék számára győzelemmel végződő jászberényi választást idézte fel kampánynyitójában az MSZP. Kunhalmi Ágnes szerint nem elég a reményt hirdetni, azért tenni kell. Akik ma a győzelem pártján állnak, ahogy az MSZP, azok elismerik, hogy a jászberényi "recept" bevált. Ehhez bátor civilek, bátor politikusok és győzni akaró pártok kellenek a szocialista politikus szerint.

Kunhalmi Ágnes üzent a DK-nak is, mint mondta: nem egymás rovására kell politizálni, és ezzel párhuzamosan minden pártnak erősödnie kell.

Majd Komjáthi Imre el is mondta: szerinte összefogásra van szükség.

"És belpolitikai versenytársainkat sem megsemmisíteni, hanem meggyőzni szeretnék, persze ez csak összefogással sikerülhet, ahogy itt Jászberényben megmutattuk, hogy egységben az erő."

Az eseményen felszólalt Balogh Béla, Jászberény alpolgármestere is, aki szintén azt hangoztatta: a DK-nélküli hiteles összefogás Jászberényben megmutatta a győzelem receptjét.

Nem a szocialisták voltak az elsők, akik beleszálltak a Gyurcsány-pártba.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!