Milák Kristóf édesapja nem felejti el a rosszindulatú „kóstolgatásokat”

A péntek óta háromszoros világbajnok Milák Kristóf édesapja nem a nagy szavak embere, azt viszont büszkén és határozottan állítja, hogy a világ legboldogabb emberének érzi magát. A 68 esztendős Milák Mihály azt is elárulta, hogy már 2017-ben is a fellegekben járt, amikor az akkor még csak 17 esztendős fia a budapesti vizes világbajnokságon az úszóversenyek legnagyobb meglepetését okozva, második lett a 100 méteres pillangóúszás döntőjében. Öt éve 50,62 másodperc volt az „ezüstös” ideje, most pedig 50,14 az aranyat érő.

Magyar Nemzet
Forrás: SzPress Hírszolgálat2022. 06. 25. 12:36
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Kristóf azon a csodálatos világbajnokságon tudatta a pillangóúszás nagymestereivel, hogy mostantól vele is számoljanak, a tűzijáték pedig csak ezek után következett az olimpiai aranyéremmel, a világ- és Európa-bajnoki győzelmeivel és a 200 pillangón a Phelps-korszakot lezáró világcsúcsával. Nyertek világversenyeket más tizenévesek is, elég a csodaszámba menő Egerszegi Krisztina nevét említeni, de a mi kis családi körükben az volt a „nagy első”, amit soha nem lehet elfelejteni – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak a boldog édesapa, aki elárulta, hogy másfél éve az érdi városvezetők szerették volna visszacsábítani Kristófot, de erre már csak nemet tudtak mondani. – Négy évvel ezelőtt egy korrekt megállapodást írtunk alá Gergely Istvánnal, a BHSE kétszeres olimpiai bajnok ügyvezető elnökével, azóta mindenki tartja magát az írásban foglaltakhoz, amiről a mai világban csak elismeréssel lehet beszélni. Akkoriban, mint szülőknek, nekünk is volt még beleszólásunk a feltételek és az elvárások rögzítésébe, mert Kristóf még csak tizennnyolc esztendős volt, mi pedig a családi védőszentjei, és legjobb tudásunk szerint rövid ideig még a menedzserei is.

A sportban és a civil életében is felnőtté vált ma már a maga ura, növekvő élettapasztalattal és önállósággal oldja meg az előtte álló feladatokat, bölcsen nyilatkozik, két lábbal a földön áll, de Milák Mihály szemében még mindig egy nagy gyerek, aki az útját keresi.

– Becsülöm azért, mert elénk tudott állni és jelezni, hogy mostantól már nem kell mindent a feneke alá tennünk, édesanyja felhagyhat a lakása takarításával, a mosással és főzéssel, mert képes a saját háztartását vezetni. A kezét nem engedtük el, és ezt soha nem fogjuk megtenni, nem lehet olyan kérése a jövőben, amit nem fogunk teljesíteni – mondta Milák Mihály.

A családfőt nem igazán boldogítja, hogy az egyetlen fiukat már nemcsak őstehetségként, hatalmas tudású és jövőjű élsportolóként emlegetik, hanem amolyan magyar földönkívüliként, pillangókirályként, sőt az uszodák világának uraként is, mert nincsenek ínyére a túlzások, és arra is számít, hogy egyszer csak elfogynak az elismerés fokozatai.

Én a mértéktartás és a visszafogottság híve vagyok, és nem tudom elfelejteni, hogy amikor Kristóf nem úgy teljesített, ahogy szerette volna, elkezdték kóstolgatni, és nem a teljesítményével foglalkozni, hanem az edzője és a közte kialakult feszültséggel.

– Meg vagyok győződve arról, hogy az a nagy csoda, ami az elmúlt napokban bekövetkezett, 99 százalékban Selmeci Attilának köszönhető, aki kitette a lelkét azért, hogy Kristófból világverő úszó legyen, és ezt nem lehet megkérdőjelezni. Ez nem mond ellent annak, hogy Virth Balázs, az új edzője ne tett volna sokat hozzá a mostani diadalúthoz, mert az ő munkája is nagyszerű volt. Talán nincs Kristófon kívül még egy olyan úszó a világon, aki két mesterével is világbajnok és világcsúcstartó lett, talán így volt megírva, amit nem lehet a szerencséjével magyarázni. A tavalyi edzőváltást nem lehetett tovább odázni, a vérbeli tanárember Attila és Kristóf között az érzelmi szál elszakadt, összekötni már nem lehetett. A sok kis nézeteltérés idővel összeadódott, olyan lett a kapcsolatuk, mint egy rossz házasságban, a végén már rá sem tudtak nézni egymásra. Ha tovább feszül a húr, inkább nem is folytatom…

A családfő és Ildikó, a felesége úgy gondolják, hogy a fiuk még magasabb csúcsokra is képes lesz feljutni, a pénteki 100-as döntővel kapcsolatban pedig úgy vélekednek – de ezt senki se tekintse elítélendő szakmai beleszólásnak –, hogy Kristófból nagyon sokat kivettek a 4×200-as  úszásai, ahol mindent beleadva versenyzett a társaiért és a magyar színekért.

– Tisztelem Kristófot azért is, mert a százas döntő után őszintén elismerte, hogy most ennyi volt benne. Még jobban hangzó eredményt talán csak az hozhatott volna ki belőle, ha ott úszik mellette Dressel, és az amerikaival csatázhat – mondta befejezésül Milák Mihály, aki azt is elárulta, hogy a világbajnokság utáni családi ünneplés csupán egy pezsgős koccintásból áll majd, nagy mulatozás szóba se kerül.

Borítókép: Milák Mihály (jobbra) és Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke (Forrás: SzPress Hírszolgálat)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.