A magyarországi mozikban tavaly szeptemberében debütált a Tiszeker Dániel és Lévai Balázs Nyugati nyaralás című vígjátéka, amelyet annyira megkedvelt a közönség, hogy több mint 83 ezer nézővel a tavalyi év legnézettebb magyar filmje lett. Az alkotás a Miskolci Cinefest Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte a közönségdíjat. A film február elseje óta a Netflixen is elérhető. A legnagyobb streamingplatform az elmúlt napokban az új jelszómegosztási szabályzatával került a hírekbe.

Nyugati nyaralás magyar film Netflix
Napok óta egy magyar film tarol a Netflixen.
Fotó: Fórum Hungary

A film története szerint 1984-ben a szocialista Magyarországon a veszprémi Maurer család régi álma egy nyugati nyaralás, méghozzá egy lakókocsis vakáció a Riviérán. Azonban egy nappal az utazás előtt kiderül, hogy a kommunista hatóságok a legkisebb gyereknek, a 11 éves Petinek nem adtak útlevelet, így kútba esett a nyaralás.

A következő napot a családfő maszek szervizébe behoznak egy német rendszámú, csodálatos kabrió sportkocsit. Az autóban benne marad a disszidens magyar útlevele. Ekkor jön a briliáns mentőötlet, hogy kölcsönveszik az autót, és a Balatonra mennek nyaralni, nyugatnémet turistának kiadva magukat. Azt azonban nem tudják, hogy egy nyugatnémet kém autóját vették kölcsön, ami miatt nem mindennapi bonyodalmakba kerülnek.

Milliós fizetést is kaphat netflixezésért – Egyre több a szokatlan munkakör

A home office elterjedésével és népszerűségének növekedésével egyidejűleg megnőtt az igény az otthonról végezhető munkakörökre. A Netflix-nézés, a szolgáltatástesztelés és a hangleírás is felkerült a listára.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Nyugati nyaralás rendezője Tiszeker Dániel és Lévai Balázs. A főbb szerepeket Pokorny Lia, Mészáros Máté, Szőke Abigél, Szervét Tibor és Znamenák István kapta. A filmben számos korabeli sláger is felcsendül.