2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Szélesvásznú történelem - A Pál utcai fiúk 17:30

Gazdaság

Agrárminiszter: négyszeresére növelte a kormány a kárenyhítési alap forrásait

A kivételesen aszályos tavalyi év veszteségeinek mérséklésére március 31-ig több mint 22 ezer termelő részesül összesen 50,6 milliárd forint mezőgazdasági kárenyhítő juttatásban - közölte szerdai közleményében Nagy István agrárminiszter. A magyar kormány ennek érdekében az agrárkár-enyhítési alap forrásait több mint négyszeresére emelte.

  • Agrárminiszter: négyszeresére növelte a kormány a kárenyhítési alap forrásait

A történelmi léptékű szárazság okozta károk enyhítése az agrárpolitika számára kiemelt feladat a gazdálkodók talpon maradásának segítése érdekében. Tavaly kifejezetten súlyos aszály pusztított az ország mezőgazdasági területeinek 80 százalékán, melyből 1,45 millió hektárra jelentettek be aszálykárt - hangsúlyozta Nagy István. A miniszter egyúttal kijelentette, hogy a 2022. évi károk kompenzálására az erre jogosult 22 583 gazdálkodónak 2023. március 31-ig 50,6 milliárd forintot fizetnek ki. Ebből 49,7 milliárd forint az aszálykárok után, a többi pedig más káresemények ellentételezésére.

Kiemelte, a többletforrások biztosításával a kormány az agrárkár-enyhítési alap forrásait több mint négyszeresére emelte.

Az elmúlt évtizedben tudatosan fejlesztett mezőgazdasági kockázatkezelési rendszerben a kárenyhítési alap mellett a díjtámogatott növénybiztosítások jelentenek komoly segítséget. A biztosítási díjtámogatásoknak köszönhetően többszörösére emelkedett az aszálybiztosítással rendelkező gazdaságok száma, így a mezőgazdasági biztosítással foglalkozó társaságok mintegy 41 milliárd forintot fizettek ki az érintetteknek a tavalyi aszálykár és a szélsőséges időjárás okozta más károk enyhítésére.

A 2022. évi, történelmi léptékű aszály következményeinek kezelése érdekében a kormány Aszály Veszélyhelyzeti Operatív Törzset állított fel, amelynek javaslatára rendkívüli intézkedéseket is hozott a mezőgazdasági termelés finanszírozási hátterének biztosítása érdekében. A kormány gazdálkodói hitelek finanszírozási lehetőségeinek megsegítésére hitelmoratórium lehetőségét biztosította az agárszektor számára, amelynek révén a termelők 286,6 milliárd forintnyi mezőgazdasági hitel visszafizetéséhez kapcsolódóan kaphattak 2023 végéig haladékot - ismertette az Agrárminisztérium (AM).

A közlemény arra is emlékeztet, hogy a kis- és középvállalkozások piaci alapú, változó kamatozású és nem kamattámogatott hiteleire a tavalyi év végétől kamatstopot vezettek be. Szintén a tavalyi aszályra való tekintettel a korábbi éveknél is nagyobb összeg erejéig, 322 milliárd forint értékben történt meg az uniós közvetlen terület- és állatalapú támogatások előleg- és részfizetése, amelyhez a kormány ugyancsak megteremtette a szükséges finanszírozási és technikai feltételeket.

Az aszály által sújtott mezőgazdasági termelők és az állattartók számára, forgóeszköz finanszírozásuk segítése érdekében megnyílt a kiemelt, legfeljebb 14 százalékos kamattámogatás lehetősége az Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahitel keretében. Szintén 2022-ben az üzemanyag hatósági ár mezőgazdasági gépekre történő kivételes alkalmazása révén mintegy 39 milliárd forintot takaríthattak meg a mezőgazdasági termelők - sorolta az AM.

A mezőgazdaság finanszírozási helyzete érdekében tett intézkedéseknek, a korábbi évek ágazati pénzügyi erősödésének is köszönhetően a magyar mezőgazdaság helyzete a tavalyi tragikus aszály súlyos következményei mellett is stabil, melyhez komoly segítséget kapnak a gazdálkodók a kárenyhítési alapon keresztül is - tette hozzá az agrárminiszter.

Borítóképünk illusztráció, forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Felcsúton is kikapott a Paks

Felcsúton is kikapott a Paks

A negyedik és a dobogóért küzdő Puskás Akadémia 5-0-ra legyőzte a második helyen álló vendég Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójának első szombati mérkőzésén.
Csalók miatt adott ki figyelmeztetést a Telekom

Csalók miatt adott ki figyelmeztetést a Telekom

A napokban ismét kaphattak a magyar ügyfelek gyanús, látszólag a Telekom nevében írt e-mailt, amiben fiókjuk frissítésére kérik a felhasználókat. A szolgáltató szerint ezeknek a leveleknek semmiképpen sem szabad bedőlni.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

A Regnum a SPAR Magyarország saját húsüzeme. A cég ilyet elsőként és egyedüliként hozott létre az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok közül. Az elmúlt két évtized során komoly fejlődésen ment keresztül a vállalat, több mint 8 milliárd forintot fordítottak fejlesztésre.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!