2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Színes

Beton.Hofi hétvégén beveszi a Plázst

Beindult az igazi nyár a siófoki Plázson, a fantasztikus nyitóhétvége után a Balaton buliközpontja egész nyáron jobbnál-jobb koncertekkel és bulikkal vár mindenkit. Ezen a hétvégén - június 3-án - Beton.Hofi és Pogány Induló veszi majd be a nagyszínpadot, akik mindketten most debütálnak a Plázson.

  • Beton.Hofi hétvégén beveszi a Plázst

Végre elindult az igazi nyár: csobbanhattunk a Balatonban, a Plázson beindult a zsongás és már az első hétvégén rengetegen döntöttek úgy, hogy a Siófoki Nagystrand homokos partján eresztik ki a gőzt. A pörgés pedig innentől meg sem áll egészen szeptember 3-ig, így ezen a hétvégén is parádés koncertekre számíthatunk a Plázson.

Beton.Hofi jött, látott és vitt mindent az elmúlt három évben: teltházas bulik, Fonogram-díj, menő együttműködések jelölik az útját. A hazai underground hip-hop körökből szinte pillanatok alatt nőtt fel a teltházas koncertekig. Beton.Hofi laza és őszinte szavaival nagyon betalált, szombaton pedig a Plázson elsőbálozóként bulizhatunk a zenéjére, előtte ráadásul a szintén hatalmas sikerű fiatal rapper, Pogány Induló szövegel majd. Persze, a buli itt nem érhet véget. Az afterpartyról olyan előadók gondoskodnak majd most is, mint Lmen Prala, Jauri, Koósz Milán, Pixa, Elektra, Stephanie, Strong R., Gabriel Dancer, Kate Hex, R92 és Crotter. Ne is gondolkozz tovább a programon, ezen a hétvégén is dobd le magad a Balaton tengerpartjára, a Plázsra!

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!