idezojelek

Megdöbbentő hírt közölt Gulyás Márton a rajongóival

Hiába, a Pulitzer-emlékdíj kötelez.

Felhévizy Félix avatarja
Felhévizy Félix
Cikk kép: undefined

Felhévizy Félix nagyon szereti a díjakat, elismeréseket. Sajnos ilyen dicsőségben nem sokszor volt része az élete során, egyre azonban élénken emlékszik, talán még a díjról megemlékező oklevele is megvan valahol az egyik szekrénye mélyén. Még az általános iskola második osztályában sikerült elhódítania prózamondó kategóriában egy bronz fokozatot Móricz Zsigmond A nehéz négykrajcáros című rövid kis novellájának művészi tolmácsolásával. Félix erre a díjra még most, őszülő halántékkal is nagyon büszke. 

Ez a díjról szóló kis történet azért került elő, mert Gulyás Márton, a Partizán Youtube-csatorna alapítója rangos kitüntetésben részesült. 

Marci a „közéleti újságírás” kategóriában megkapta a Pulitzer-emlékdíjat. Múlt vasárnap a budai Remiz étteremben tartott ünnepségen vehették át az idei díjazottak az elismeréseket. Ezzel a kitüntetéssel a Partizán vezetője illusztris társaságba került, hiszen eddig olyan újságírók büszkélkedhetnek ezzel az elismeréssel a teljesség igénye nélkül, mint Farkasházy Tivadar, Tóta W. Árpád, Váncsa István, Bolgár György, Kálmán Olga vagy éppen Friderikusz Sándor. 

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elég csak végigfutni a díjazottak listáján, azonnal kialakul egy kép arról, hogy milyen politikai irányultságú újságírók köréből kerülnek ki a győztesek. A most kitüntetettek között is ott van Gulyáson kívül az a Martin József, aki 1982 és 1986 között a Magyar Nemzet moszkvai tudósítója volt, és a rendszerváltás előtti írásaiban a többi között Leonyid Brezsnyev két utódját is szervilis módon magasztalta. 

Mindenesetre szívből gratulálunk Gulyás Mártonnak az elismeréshez. 

A dolog érdekessége, hogy szintén a napokban egy maratoni, hatórás interjút tartottak a Partizán csatornán, ahol Gulyás Mártont is lehetett kérdezni A baloldali műsorvezető kérdésre válaszolva elmondta, hogy a bevételeik jelentős részét adományok és különböző nemzetközi pályázatok adják. Az egyik kérdező felvetette, hogy Sorostól is kaptak-e támogatást, mire Gulyás úgy reagált: „tőle így konkrétan nem”, de mint mondta, kaptak olyan pénzeket is, amelyek Soroshoz köthetők – olvasható a Magyar Nemzet cikkében

– Tehát végső soron ott van a sor végén Soros György is, ezt kár eltagadni – mondta a műsorvezető.

Ha ez nem lenne elég, újabb megdöbbentő hír érkezett, miszerint Gulyás Márton ösztöndíjasként fog hosszabb ideig az Egyesült Államokban tapasztalatot szerezni. 

Mint írta: „Hamarosan felszállok egy New Yorkba tartó gépre, hogy megkezdjem a többhetes kint tartózkodásomat az Egyesült Államokban. Ösztöndíjjal leszek kint, amelyet az USA kormányától kaptam.” 

Állítása szerint a tanulmányai kettős haszonnal is kecsegtetnek.  „A program célja kettős: egyszerre kívánja eltérő perspektívákból megismerhetővé tenni az országot, illetve erősíteni az újságíró-szakmai/vezetői képességeit az ösztöndíjasoknak” – olvasható a Mandiner cikkében

Összegezzük: Gulyás Marci és a Partizán Soros Györgytől kap támogatást a baloldali propaganda tartalmaira, majd ezekért a műsorokért megjutalmazzák, kap egy Pulitzer-emlékdíjat és egy ösztöndíjat is az Egyesült Államokba, amit saját bevallása szerint az USA kormánya biztosít neki. 

Helyben vagyunk, most végre lehullt a lepel. Kell még valamit mondanom, Ildikó?

– Ez talán egy kicsit több, mint puszta összeesküvés-elmélet. Semmi sincs véletlenül, mindennek megvan az ára. Egyértelműnek látszik, hogy külföldről segítik a baloldalt és finanszírozzák azokat a baloldali megmondóembereket is, akik a kormány ellen fellépnek. Én büszke vagyok az 1982-ben prózamondó kategóriában elért bronz fokozatomra, mert azért jutalmul Ilonka nénitől, az osztályfőnöktől mindössze egy Rákóczi-túróst kaptam ajándékba, mert az orosz krémtortát nem nagyon szerettem – gondolta magában Felhévizy, majd előkereste a szekrénye mélyéről azt a kissé megsárgult oklevelet, amin aranyszínű betűkkel olvasható a prózamondó kategória bronz fokozatáról szóló elismerés.

Borítókép: Gulyás Márton (Forrás: Képernyőkép – YouTube/Partizán)

...

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

Fogadj be, Európa? Köszi, mégse!

Szentesi Zöldi László avatarja
Szentesi Zöldi László

Csanytelek az egész ország

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Nevelőedző

Fricz Tamás avatarja
Fricz Tamás

Nem állunk meg Schwechatnál

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.