2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Több ezer gondozatlan sírt hantolhatnak ki Nagyváradon

Több ezer nem gondozott sírhelyet hantolhatnak ki és oszthatnak ki újra a következő években a nagyváradi Rulikowski temetőben - számolt be a Bihon.ro hírportál.

  • Több ezer gondozatlan sírt hantolhatnak ki Nagyváradon

A nagyváradi hírportálnak Liviu Andrica, a temető felügyeletét ellátó közterület-fenntartó hatóság (ADP) igazgatója elmondta: a Rulikowski temetőben található 60 ezer sírhely közül mintegy 11 ezret nem gondoznak, vagy évek óta nem fizették utánuk a bérleti díjat.

A temetőgondnokság helyhiány miatt úgy döntött, a következő években kihantoltatja és ismét bérbe adja ezeket. Andrica szerint előbb a régebbi sírokat mérik fel, melyek után 8-10 éve nem fizetik a bérleti díjat az elhunytak hozzátartozói. A leszármazottakat levélben értesítik az utolsó ismert címükön a tervről, majd egy év után megismétlik a procedúrát. Ha az ezt követő három hónapon belül sem jelentkezik a hozzátartozó, kihantolják és ismét bérbe adják a sírhelyet.

Liviu Andrica elmondta: a sírhelyek felmérése parcellánként történik, az első tízet múlt héten adták ismét bérbe. Minden elhagyatott vagy ki nem fizetett sírhelyet felásnak, és a talált csontokat fél méterrel mélyebben hantolják újra, hogy föléjük újabb személyeket temethessenek. A vissza nem igényelt sírköveket eladják vagy eladományozzák, az értékesebbeket helyreállítják - mondta az igazgató. Felszólította a hozzátartozókat, mihamarabb tájékozódjanak és egyenlítsék ki a tartozásukat; az elmaradást nemcsak a rokonok rendezhetik, bárki kifizetheti bankon keresztül közvetlenül vagy interneten.

A nagyváradi Rulikowski temetőt 1870-ben nyitották meg hivatalosan, amikor az addig jeltelen sírban nyugvó Rulikowski Kázmér 1848-as lengyel vértanút itt helyezték örök nyugalomra, de az 1700-as évekből származó sírok is vannak benne. A sírkert része az ortodox és neológ izraelita temető is, melyeket a zsidó hitközség felügyel.

Utóbbit évek óta tervezik bekapcsolni a turisztikai körforgásba, művészettörténeti szempontból ez a temető legértékesebb része. Ide temetkeztek a progresszív neológ irányzathoz tartozó gazdag és művelt nagyváradi vállalkozók, akik a város szecessziós palotáit építtették. Síremlékeiket is építészekkel terveztették, így sok közülük különös művészeti értékkel bír.

Borítókép: illusztráció (Shutterstock)

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!