2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Szegedet is bevette a DK

Botka Lászlót támogatják Gyurcsány Ferencék. A Demokratikus Koalíció ezt Szegeden, az MSZP egykori fellegvárában jelentette be. A lépés annak fényében különösen érdekes, hogy köztudott: Botka és Gyurcsány viszonya legendásan rossz.

  • Szegedet is bevette a DK

Amikor ugyanis Botka az MSZP miniszterelnök-jelöltje lett 2017-ben, leszögezte: mindenkivel hajlandó összefogni, kivéve Gyurcsánnyal és a DK-val.

Botka Lászlót most úgy támogatja a DK, hogy korábban az egyik legbefolyásosabb szocialista politikus volt. 2002-től országgyűlési képviselő, a párt választmányi elnöke, sőt 2017-ben egyenesen az MSZP miniszterelnök-jelöltje volt.

A Fidesz önkormányzati képviselője, Német Ferenc kijelentette: a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció sorra foglalja el a szegedi városháza intézményeinek és cégeinek kulcspozícióit. Szerinte a DK Botka László asszisztálása mellett most ugyanazt kínálja Szegednek, amit 2010 előtt a Gyurcsány-kormány.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!