idezojelek

Mint macskát a gangra

Azóta, hogy a momentumos Fekete-Győr András 3,39 százalékkal tök­ utolsó lett az ellenzéki miniszterelnökjelölt-show-ban, állapota tovább romlott.

Pilhál György avatarja
Pilhál György
Cikk kép: undefined

Azóta, hogy a momentumos Fekete-Győr András 3,39 százalékkal tök­ utolsó lett az ellenzéki miniszterelnökjelölt-show-ban, állapota tovább romlott. Ezt látszik erősíteni a közösségi oldalára föltett minapi szózata is. „A Magyarország előtt álló feladatok megoldására Orbán Viktor új kormánya nem alkalmas” – tájékoztat a szűk emberke, majd tételesen leszólva a minisztereket arra jut, hogy az ország vezetői semmit sem értettek meg az elmúlt két évből. „Nem vagyok a pártpolitika ellensége – írja –, de nekem úgy tűnik, hogy a hatalomkoncentráció és a hatalommegosztás volt a kormány kialakításának szervezőelve, ahelyett, hogy Magyarország érdeke lett volna.”

„Orbán Viktor új kormánya nem alkalmas”, ítélkezik a 3,39 százalékos ifjú azok után, hogy a miniszterelnök immár az ötödik kabinetjét állította fel – a legutóbbi négyet kétharmados választói felhatalmazás után. Hősünktől sosem álltak távol az orvosért kiáltó szózatok, ellenkezőleg, munkásságát kifejezetten erre építi. Ahogyan egy impulzív kommentelő megjegyzi: „Nem az a baj, hogy Fegyőr hülye, hanem hogy mindenkit annak néz.” Ide illeszkedik a nem régi hír, miszerint pár hónapja bizonyos V. Péter budapesti lakos egy köztéri sajtótájékoztatón nemes egyszerűséggel felpofozta a Momentum vezérkarát, közte a lemondását éppen bejelentő pártelnököt.

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Még egy jó hír. Frakcióvezető úr hiába ült be a parlamentbe, továbbra is vádlott a 2018-as Kossuth téri randalírozás ügyében; ismeretes, a sudár atléta füstbombát hajított a rendőrökre. Ha elmarasztalja a bíróság, mint macskát nagydolgozni, úgy penderítik ki a Házból.

Borítókép: Fekete-Győr András (Fotó: Havran Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

Biztató összefogás Erdélyben

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Szoboszlai Dominik: újra itt a farsang!

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Negyven évünk Soros Györggyel

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.