idezojelek

Szellemi leépülés a Párbeszédben

Megint leszerepeltek a baloldali minialakulat káderei.

Megyeri Dávid avatarja
Megyeri Dávid
Cikk kép: undefined

Eddig is megfigyelhető volt a baloldalon a kontraszelekció okozta teljesítményzuhanás, ám amit az utóbbi időszakban a Párbeszéd nevű, láthatósági mellénnyel együtt is észrevehetőségi problémákkal küszködő minialakulat káderei produkáltak, azt nehéz minősíteni.

Már május 10-én aggasztó jelek mutatkoztak a párt régi-új képviselőjén, a megbízhatóan magas szintű gyűlölködési mutatókkal rendelkező Tordai Bencén. Az új frakcióvezető vezérszónokként egy viszonylag egyszerű mondatra csavarodott rá úgy, hogy képtelen volt kikeveredni belőle. Olyasmit produkált, amit a több mint százesztendős falak nem túl sokat láttak még a kommunista érában sem: kínosan hosszú másodpercekig képtelen volt befejezni egy mondatot, és mint egy túlzó, a szereplőket a hihetőnél hülyébbnek ábrázoló vígjátékban, csak hápogott és a levegőt csapdosta a karjával. A mutatvány megtekinthető az Országgyűlés honlapján, így mindenki megbizonyosodhat afelől: kifejezetten kíméletesek voltunk a komikusan méltatlan helyzet ismertetésekor. Azt fejtegette: – Ahogy az Alkotmánybíróság képes választási ügyekben döntést hozni, ugyanígy elő lehetne írni a rendkívüli jogrend esetén is a rendeleti kormányzással való… (itt jött a hosszú pauza, levegő és szavak utáni kapkodás, kényszerű idétlen vigyorral bővítve) …tehát a rendeleti kormányzással való (…) jogalkalmazás kontrollját. Csak kijöttünk ebből a mondatból.”

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csakhogy a többes szám első személy nem indokolt, kizárólag ő bénázott, másrészt ebből a mondatból sem tudott kijönni, miután az általa mondottaknak se füle, se farka. A hatalmas lebőgés után természetesen indokolt az észrevétel: ha egy politikus rögtön belesül, amikor eltér a leírt, bebiflázott beszédtől, helyesebben szidalmaktól, vajon milyen szellemi képességekkel rendelkezik? Alkalmas-e a politikusi pályára, pláne a képviselői munkára?

Ugyanez a kérdés vethető fel frakciótársa, Jámbor András fellépéséről, aki ugyan az első beszédét tartotta a T. Házban, de a kormányra szórt szitkok mennyiségében rögtön hozni akarta a Szabó Tímea-féle szintet. Nem vitás, derekasan teljesítette a gyűlölet- és demagógiakvótát, rögtön azzal indított, hogy eddig csak úgymond több kiló sorosozást és gyurcsányozást tudott hazavinni a parlamentből. Ehhez képest viszont azzal fejezte be nagy ívű vádbeszédét: – Várom válaszukat, amely túlmutat a Soros, Gyurcsány kommunista semmitmondáson.

Na már most, egy jelenlegi baloldali párt képviselőjeként nem éppen karrier­építő gesztus sem Soros Györgyöt, sem Gyurcsány Ferencet kommunistának nevezni. Értem én persze, hogyne érteném, hogy ő feltehetően a kormánypártokat próbálta lekommunistázni. De hát akkor miért nem azt tette? Egy eredetileg újságíró foglalkozású parlamenti képviselőtől különösen érthetetlen, hogy képtelen kifejezni magát, szélsőbaloldali alapállású politikusként pedig még kommunistázik is egyet, amikor elvbarátai Marx reneszánszának igézetében élnek. Nem mentség az sem, hogy idegességében beszélt sületlenségeket, hisz bár igaz, hogy úgy rezgett a kezében a papír, mint a nyárfalevél, ám elejétől végig olvasta az alagsori szintű orációt.

A legnagyobb bakot mégis a pártpozíciójára való újraindulástól elálló, ám még mindig a Párbeszéd nevű nanopárt társelnöki posztját betöltő Karácsony Gergely lőtte. Képes volt egy még tőle is szokatlan valótlansággal előrukkolni a főpolgármester. Lefestette az általa a lakossági akarat ellenére az autók elől lezárni szándékozott pesti rakpart és a másutt torlódó környezetszennyező túlzsúfoltság szépségeit. Azt ecsetelte, hogy ez még semmi, mert még a Lánchidat is le fogja zárni az autóközlekedés elől! Arra hivatkozott, hogy ez szerepelt a programjában. Van azonban ezzel a kijelentéssel egy kis bibi: a Budapest mindenkié! című veretes alkotásban egyetlen megveszekedett szó sem található semmi ilyesmiről. Annyira nem, hogy még a Lánchíd neve sincs leírva a negyvenoldalas dokumentumban.

Mégiscsak nagy ember, valóságos rekorder ez a Karigeri! Joe Biden-, azaz Álmos Joe-díjat kiérdemlő teljesítmény, hogy egy vezető politikus a tulajdon választási programjára sem emlékszik már két és fél év múlva. Ezek szerint nekünk kell emlékeztetni arra, mi van benne és mi nem. Vajon van még ennél is lejjebb?

Borítókép: Karácsony Gergely és Szabó Tímea (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

Biztató összefogás Erdélyben

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Szoboszlai Dominik: újra itt a farsang!

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Negyven évünk Soros Györggyel

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.