A közgazdaságban egyáltalán nem ismeretlen az extraprofit fogalma. Bár több sajtóorgánum is értetlenkedő cikket közölt azután, hogy a kormány bejelentette, több ágazatban is adót vetnek ki az extraprofitra, mondván ilyen, hogy extraprofit nem létezik, a szakirodalom igenis ismer ilyen fogalmat. És nem csak a Marxista közgazdaságban hallattak róla, hanem nyugat-európai államok adózási gyakorlatában visszatérő közteherviselési forma.

Az angolul windfall tax-nak nevezett adót jellemzően a piaci körülmények miatt előállt, előre nem tervezett nyereségre szokták kivetni, emiatt a váratlan nyereséget terhelő adónak szokták nevezni. Ilyen adót vetett ki a napokban az energiacégekre Nagy Britannia is. Amint arról Rishi Sunak, brit pénzügyminiszter beszélt, az elszálló olaj- és gázárak miatt az energetikai szektor extraprofitot termel, amiből a nehéz helyzetbe jutott családokat fogják támogatni. A The Guardian cikke szerint a pénzügyminiszter bejelentette, hogy ideiglenesen 25 százalékos adót vetnek ki az energetikai cégek extra nyereségére. Vagyis az új adót az extraprofitot zsebrevágó olaj- és gázipari vállalatok nyereségére vetik ki.

Miután a versenypiac a liberális eszmével ellentétesen nem tökéletes, keletkeznek olyan helyzetek – mint például a mostani – amikor a vállalatok az előre nem tervezett profitjuk jelentős részét a fogyasztók kárára zsebelik be, ezt a nyereséget tekintik nyugaton is extra profitnak és szoktak rá adót kivetni (windfall tax).

A BBC ennél is egyszerűbben igyekszik elmagyarázni az lényegét. A rendkívüli adó egy egyszeri közteher, amelyet a kormány szab ki egy vállalatra. Az ötlet lényege az, hogy megcélozzák azokat a cégeket, amelyeknek volt szerencséjük olyasmiből hasznot húzni, amiért nem tettek semmit – más szóval egy váratlan eseményből profitálnak. Példaként hozzák fel az energiacégeket, amelyek sokkal több pénzt kapnak az olajért és a gázért, mint tavaly, részben azért, mert a kereslet nőtt, ahogy a világ kilábal a járványból, részben pedig az ukrajnai orosz invázió miatti ellátási aggályok miatt.