A jegybank elnökének igaza van abban, hogy baj van, de a baj mindenkit érint: a magas energiaárak egész Európában felé viszik a gazdaságokat – írta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán, miután Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a parlament gazdasági bizottságának mai ülésén azt mondta, a magyar gazdaság válságközeli helyzetben van, illetve hogy megbomlott a kormány és a jegybank gazdaságpolitikai összhangja

A forint nem értékelte az MNB elnökének szavait

Bár a jegybank elnökének szavait a miniszter kellő higgadtsággal reagálta le, ez már nem mondható el a forintról, amely fél százalékot gyengült hirtelen az euró ellenében. A hazai fizetőeszköz hetek óta 410 körül ingadozott, és reggel szépen tartotta magát e pszichológiai határ erősebb oldalán, aztán két hullámban letaszították 412 környékére. 

Úgy tűnik tehát, hogy Matolcsy György hiába erősítette meg, hogy a jegybank minden eszközét beveti az elleni harcban, ami az első számú közellenség, nem hatotta meg a piacokat. 

A gyengülésre biztosan nem nemzetközi hatásra került sor, hiszen az euró erősödött a dollár ellenében, és alapesetben ennek jótékony hatása kell hogy legyen a közép-európai devizákra. A cseh koronára és a zlotyra volt is: az utóbbiakkal szemben a forint pontosan ugyanazt a görbét követte, mint az euró ellenében, és gyengült.

MATOLCSY György, Budapest, 2020. március 10.
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke beszédet mond a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gazdasági évnyitóján az InterContinental Budapest szállóban 2020. március 10-én.
MTI/Koszticsák Szilárd Budapest, 2020. március 10.Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke beszédet mond a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gazdasági évnyitóján az InterContinental Budapest szállóban 2020. március 10-én.MTI/Koszticsák Szilárd
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Nem először és nem is utoljára figyelmeztet Matolcsy

Matolcsy nem először kritizálta a kormányt, 2022 májusában arról beszélt, hogy Magyarország letért a közös lengyel–magyar fejlődési ösvényről, miután ismét megjelent hazánkban az ikerdeficit. Lengyelországban ugyanis mind a folyó fizetési mérleg, mind a költségvetési hiánya kisebb volt a magyarnál 2021-ben, ezért a jegybank egy kétéves gazdasági stabilizációs programot javasolt a kormánynak, egyebek között már jövőre 3 százalékra csökkentette volna a büdzsé hiányát. Bár nem ismerjük, hogy a kormány miképp gyúrja át a jövő évi költségvetést, egyelőre nehéz elképzelni, hogy a 3,5 százalékos eredeti hiánycélnál bátrabb legyen, főleg, ha a növekedés is lassulni fog.

Veszélyeztetik az árstopok az árstabilitás elérését?

Az MNB elnöke a parlamenti meghallgatásán a jegybank 2021. évről szóló üzleti jelentését vezette elő, és ennek során fogalmazott meg erős kritikát a gazdaságpolitikáról. Arról beszélt, hogy jövőre 15-18 százalék lesz az infláció, nem függetlenül az árstopoktól, amelyek állítása szerint 3-4 százalékos inflációs többletet okoznak, ezért szerinte azonnal ki kell őket vezetni. (Lehet, hogy Matolcsy György kívánsága hamarosan teljesül, a Dunai Finomító problémái miatt komoly veszélybe került a benzinársapka.) 

A jegybank függetlenségének napja

A kormány nevében Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára egy parlamenti felszólalásában röviden reagált Matolcsy György szavaira. „A Magyar Nemzeti Banknak nincsen kormányzati feladata a gazdaságpolitikában” – idézi a Telex. Tállai András hangsúlyozta, hogy az MNB független, függetlenül végzi a törvényben meghatározott feladatát, a véleményét is teljesen függetlenül és szabadon mondhatja el akár a gazdaságpolitikáról vagy más, a világot érintő gazdasági ügyekről. Később Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára is reflektált a történtekre.

A hétfő a Magyar Nemzeti Bank függetlenségének a napja. A jogállamiság, köszönjük szépen, jól van.

– értékelt.