2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Török-szíriai földrengés - Már 15 ezer fölé emelkedett a halálos áldozatok száma

Meghaladta csütörtök hajnalra a 15 ezret a hét eleji törökországi és szíriai földrengések halálos áldozatainak száma a helyi hatóságok összesítése szerint, a sérültekét pedig Törökországban már közel 63 ezerre, Szíriában pedig 5 ezernél többre teszik.

  •  Török-szíriai földrengés - Már 15 ezer fölé emelkedett a halálos áldozatok száma

A török katasztrófavédelem (AFAD) csütörtök hajnali összesítése szerint az országban 12 391-en haltak meg a 7,8-as erősségű földrengés, illetve az azt követő utómozgások miatt. Ennél pusztítóbbnak csak az 1999-ben bekövetkezett földrengés bizonyult, amely 17 ezer emberéletet követelt.

Szíriában 2992 holttestre bukkantak eddig. A hatóságok megerősítették azt is, hogy az anyagi kár szinte felmérhetetlen. Több település jóformán teljesen romokban hever, köztük Antakya (az ókori Antiochia) is. Három nappal a katasztrófa után a térségben még folyamatosan kutatnak túlélők és holttestek után a délkelet-törökországi és észak-szíriai térségben, de a munkát - egybehangzó hivatalos közlések szerint - nehezíti a hideg és a helyszínek nehéz megközelítése az infrastruktúra súlyos károsodása miatt.

A török katasztrófavédelmi szervek munkáját számos külföldi mentőegység segíti, köztük több magyar is. Recep Tayyip Erdogan török államfő szerdán a térségbe látogatott. Az ország hatóságait bírálatok is érték, hogy nem cselekedtek kellő hatékonysággal a katasztrófa bekövetkezte után.

Az elnök elismerte, hogy voltak hiányosságok a hatóságok reagálásában, de hangoztatta, hogy egy ilyen méretű katasztrófára lehetetlen felkészülni. Arra kérte a lakosságot, hogy ne üljön fel a provokációknak, és a katasztrófavédelem tájékoztatását kövesse. "Ma az egység, a szolidaritás ideje van" - mondta, és bejelentette, hogy a károsult családoknak 10 ezer török líra (mintegy 192 ezer forint) anyagi támogatást nyújtanak.

Fotó: AFP/OMAR HAJ KADOUR

MTI 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!