Az EU-tagok többségének nyomására kedden várhatóan módosít korábbi javaslatán az Európai Bizottság a Magyarországnak járó visszatartásáról. A menetrend: a Brüsszelbe akkreditált nagykövetek hétfőn délután vitatják meg az új javaslatot, a döntést pedig az állam- és kormányfők december 15-i csúcstalálkozója hozza meg, amelynek előzetes napirendjén olyan súlyos ügyek szerepelnek, mint az energiabiztonság és az Ukrajnának nyújtott segítség kérdései.

eu flag Europien Union flag in front of Hungarian National Museum (Magyar Nemzeti MAzeum) in Budapest, Central Europe
Fotó: Tompikukac

A forint árfolyamában is rángatózást okozott az elmúlt hetekben az a kiszivárgott, majd megerősített bizottsági javaslat, amely szerint elfogadják Magyarország helyreállítási tervét, de a pénzt nem adnák oda, amíg Magyarország nem teljesít újabb „jogállamisági feltételeket” a már elfogadott törvénymódosítás-hegyek tetejébe, sőt az uniós költségvetésből Budapestet illető pénzek 65 százalékát, mintegy 7,5 milliárd eurót is visszatartanák.

A héten azonban fordulat következett be, mivel kiderült: könnyen előfordulhat, hogy a javaslat megfeneklik, mert több tagállam nem támogatja a szigornak ezt a mértékét. 

Fordulat az EU-pénzek ügyében: Magyarország pártját fogják a németek és a franciák, csökkenthetik a befagyasztott forrásokat

Minden megváltozhat a hosszúra nyúlt brüsszeli vitában, Magyarország mellett erős államok lobbiznak.

A többségnek nem tetszik

Az EU rotációs elnöki tisztségét betöltő Csehország hivatalosan is kérte a bizottságot, hogy vizsgálja felül a javaslatot. Egyes hírek szerint ellenzik bizonyos közép-európai országok, a Politico információi szerint pedig egyenesen a tagállamok többsége fordult ellene a pénzügyminiszterek keddi egyeztetésén, köztük a francia és a német kormánytag.

Hungary's Economy Minister Mihaly Varga Interview
Fotó: Bloomberg / Getty Images

Ezen az ülésen egyébként a magyar pénzek ügyével egy csomagban kezelt egyéb fontos ügyekről – mint a globális minimumadóról – is elnapolták a döntést, sőt napirendre sem vették őket, miután kiderült, hogy nem lesz konszenzus. Varga Mihály magyar pénzügyminiszter közölte, Budapest továbbra is segíti Ukrajnát, a közös hitelfelvételt a háború sújtotta szomszédunknak szánt 18 milliárd eurós segélycsomagra azonban ellenzi.

Ennek Orbán Viktor miniszterelnök is nyomatékot adott.

Mi lehet az új javaslat?

A Politico előzetese szerint az új bizottsági javaslat Magyarország számára a korábbinál várhatóan kedvezőbb lesz.

A forint – amely csütörtökön, a kedvezőtlen inflációs, külkereskedelmimérleg- és költségvetési adatokat követően majdnem két hónapos mélypontra, 419-en is túlra gyengült az euró ellen – pénteken visszapattant, és a délelőtt közepén már 1 százalékot erősödve 415 közelében járt, így feléledt a remény, hogy visszaállhatnak az elmúlt egy hónap 410 körüli szintjei.

A cseh kérés a javaslat felülvizsgálatára a Budapesttel szemben általában kritikus Politico szerint személyesen Ursula von der Leyen bizottsági elnök számára – akit egyébként szintén gyakran nem kímélnek – inkább a karkicsavaráshoz hasonlítható, mint a szelíd nógatáshoz, hiszen fel kell adnia az ügyben korábban – többek közt az Európai Parlament többségétől érkező nyomásra – mutatott Magyarország elleni szigorát.

Keresik Von der Leyen utódját, indul a casting

Már másfél évvel a soron következő európai parlamenti választások előtt megkezdődött a találgatás, ki lesz Ursula von der Leyen utódja az Európai Bizottság élén. A Politico máris talált két jelöltet, akik nem tagadják, hogy beszállnának a versenybe, és egyik se német.

A portál szerint a bizottságnak fontos, hogy a módosítás ne tűnjék „lókereskedésnek” – hiszen a javaslatot ellenző tagállamok egyéb területeken engedményeket várnak a Paolo Gentiloni gazdasági biztos megfogalmazásában „vétokráciát” alkalmazó Magyarországtól –, ezért vélhetően az új jelentés azt tartalmazza majd, hogy a magyar lépések jó irányba tartanak. Ha a pénzek visszatartásáról szóló javaslatot nem is változtatják meg, ez már kiutat nyithat az Európai Tanács számára, hogy a pénzeknek csak egy kisebb részét fagyassza be – erre a szándékra utalhat a cseh kérésnek az „arányosságot” sürgető fordulata – a Politico szerzői szerint.

Miközben egyébként az unió héjái a Magyarországgal szembeni drákói „jogállamisági” szigort követelnek a bizottságtól és Von der Leyentől személyesen, magyar kormánypolitikusok gyakran hangoztatják, hogy a jogállamisági eljárás tetszés szerint nyújtható gumi, és valójában egy politikai hadjárat része az egyes ügyekben különvéleményt képviselő Budapest és Varsó ellen. 

Figyelmeztette a német és a holland parlamentet Kövér László és a magyar országgyűlés

Ahogy a magyar országgyűlés sem szól bele a német és a holland emberek életébe, úgy fordítva is ezt várják el.