Megkezdte az energetikai, digitális és vállalkozói fejlesztéseket az elmúlt hetekben a Fakt AG 

– adta hírül a társaság. A vállalat az év elején kapta meg a jogerős fejlesztési tervet, így nagyobb sebességre kapcsolhatott az ország legnagyobb beruházása. Bezenye és Hegyeshalom képviselő-testületei január elején hagyták jóvá a FAKT AG tulajdonában lévő telkek övezeti előírásainak módosítását. Az új engedélyek birtokában, az eredeti tervekhez képest mintegy féléves csúszással, a jövő év elején már gőzerővel indulhat az építkezés Bezenye és Hegyeshalom határában a Lajtania Park névre keresztelt, európai szinten is kiemelkedő beruházás keretében. A német Fakt AG a tervek szerint három ütemben mintegy 314 milliárd forint értékű fejlesztést hajt végre a térségben – írta meg az Agrokép.

A német társaság az Eurovegas-projekt bedőlése után, egy felszámolás során 6,3 milliárd forintért vásárolta meg 2019. márciusban a Hegyeshalom és Bezenye között található, 330 hektáros területet.

A beruházást a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította, 

ezért a tárgyalásos eljárás lebonyolítása miatt lehetővé vált, hogy a településrendezési tervek módosításai gyorsabban rendelkezésre álljanak. 

A Fakt AG mostani közleményében is megerősítette, hogy Hegyeshalom és Bezenye községben egy 330 hektáros ingatlanra holisztikus felhasználási koncepciót tervez, amely egyedileg ötvözi a munka és az élet területeit. Mint írják, 

az európai mérföldkőnek számító projekt központi építőkövei a modern mezőgazdasági termelés, a hozzáadott értéket képviselő feldolgozás és a logisztika.

A projekt egyik fő szempontja, hogy a közüzemi villamosenergia- és gázhálózatokkal szemben támasztott nagy igényeket a lehető legalacsonyabb szinten tartsák. A tervezett zöld energiaellátás a geotermikus energiát, a fotovoltalikát, a biogázüzemeket és a hidrogént is magába foglalja. Partnerével, az E.ON-nal együtt az Agriculture Park AG fenntartható módon tervezi használni az erőforrásokat, megújuló és jövőorientált módon, így hosszú távon CO2-mentes termelést érhetnek el a telephelyen.

Beszámolójuk szerint ez pozitív hatással van az Agriculture Park AG finanszírozási struktúráira is, mert így biztosíthatók a „zöld finanszírozás” megoldások is. Mint írták, a közcélú hálózatok használatának csökkentése a beruházások megkezdésének idejét is lerövidíti 2023 elejére. A projekt a koronavírus idején szenvedett némi csuszást.

A tervek 2019 márciusi bejelentésekor Nagy István agrárminiszter mérföldkőnek nevezte a beruházást, mert véleménye szerint a fejlesztéssel az Agrárminisztérium azon céljai valósulnak meg, hogy a magyar mezőgazdaság versenyképessé váljon, és széles körben elterjedjen a precíziós technológia. Ez az elmúlt évtizedek legnagyobb és legkomplexebb hazai agrár- és élelmiszeripari beruházása – hangsúlyozta, majd hozzátette, hogy a német vállalat ötven hektáron feldolgozó- és logisztikai központot, harminc hektáron üvegházat, ötven hektáron szabadföldi kertészetet hoz létre, ezzel csaknem a teljes magyar zöldség-gyümölcs ágazat termékei számára kiugrási lehetőséget nyújthat az európai piacokra. A területen a beruházó a termelési, feldolgozási és logisztikai központ mellett hosszú távon haltenyészetet, üvegházakat, hűtőkonténereket, konferenciaközpontot, hotelt, autópálya-felhajtót és lakásokat is kialakítana.