Mindeközben a legnagyobb kereslet most a felújított, újszerű, jó állapotú ingatlanok iránt mutatkozik, amelyek költözhetők, és nem szükséges felújítani. Ennek oka a munkaerőhiány és az építőanyagok árának emelkedése, ami sok vevőt elriaszt a felújítandó házaktól és lakásoktól. Emiatt ezeket – úgymond –   alul kell árazni, hogy értékesíthetők legyenek, hiszen az elmúlt három évben nagyjából duplájára nőttek a felújítási költségek.

Az elmúlt egy évben tovább emelkedtek az árak a XIV. és a XVI. kerület ingatlanpiacán, mintegy 3-5 százalék körüli mértékben. A kereslet erősebb volt, mint a kínálat, és az utóbbi továbbra sem igazán „minőségi” – hívta fel a figyelmet Sebestyén Tamás, a Balla Ingatlan kerületi irodájának szakmai vezetője. Hozzátette, hogy egyre inkább érzékelhető a kivárás. Nagy kérdés, hogy ez a nyári szezon miatt van, vagy pedig tartóssá válik a globális válság hatására. Erre azonban csak az őszi hónapok fognak választ adni – jegyezte meg a szakértő.

Fotó: Csapó Balázs / Kisalföld

Az elmúlt hónapokban kibontakozott óriási hatással volt a hitelkamatokra, emiatt a hitelre vásárló vevők gyakorlatilag teljesen felszívódtak a piacról – fogalmazott Sebestyén Tamás. A készpénzes vevők azonban változatlanul jelen vannak, annál is inkább, mivel az infláció ellen sokan próbálják ingatlanvásárlással felvenni a harcot. Ők egyelőre kompenzálják a hitelre vásárlók hiányát. Emiatt az eladók továbbra is érzékelik a vevők jelenlétét, így a hirdetési árak folyamatosan emelkedtek. Legalábbis eddig. Az értékesítési idők sem nyúltak meg egyelőre, tehát egy jó adottságú és persze reálisan árazott ingatlant akár heteken belül is el lehet adni. 

A négyzetméterárak a panellakások esetében átlagosan 700-800 ezer forint környékén járnak a két kerületben, de vannak olyan jó adottságú, exkluzívan felújított, gépesített, bútorozott panellakások is, amelyekért csaknem egymillió forintos négyzetméterárat is elkérhet a tulajdonos. A téglaépítésű lakások árfolyama is ebbe a kategóriába esik, tehát 10-20 százalékkal drágábbak egy átlagos panelnél. Családi házaknál négyzetméterárakról továbbra sem érdemes beszélni, ám a XIV. és a XVI. kerületben százmillió alatt már nem lehet »szép« házat kapni – mondta Sebestyén Tamás. Az erősen felújítandó vagy bontandó kategóriába tartozó ingatlanok ára 60–80 millió forint között mozog, a költözhető, újszerű családi házak ára pedig mindkét kerületben 120–130 millió között változik. 

A két kerület áraiban egyébként szinte már nincs is különbség – jegyezte meg. 

Az új építésű ingatlanoknál egyre inkább probléma, hogy 10-20 százalékos áremelkedés következett be az elmúlt egy évben, így lassan elérik az árak azt a lélektani határt – hiszen csaknem másfél milliós négyzetméterárakról beszélünk –, ahol a vevők már inkább a szépen felújított használt ingatlanok piacán néznek körül – összegezték a Balla Ingatlan szakértői.