2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kék hírek

Több száz az indiai vonatbaleset áldozatainak száma

Háromszázhoz közelít a péntek esti indiai vonatbaleset halálos áldozatainak száma; több mint 850 sérültet ápolnak, zajlanak a mentési munkálatok - közölték indiai kormányzati tisztségviselők szombaton.

  • Több száz az indiai vonatbaleset áldozatainak száma

Eddig legkevesebb 288 ember vesztette életét, miután egy személyszállító vonat kisiklott, egy másik vonat pedig szemből érkezve ráborult a vagonjaira a kelet-indiai Orisza államban.

Pradip Szarangi Dzsena, Orisza állam főtitkára a Twitteren közölte, hogy több mint 200 mentőautó érkezett a helyszínre, az állam kórházaiban pedig véradási akciót indítottak.

Szudhansu Szarangi, az oriszai tűzoltóság igazgatója az AFP francia hírügynökségnek elmondta, hogy szakadatlanul zajlanak a mentési munálatok, ám nagyon sok a súlyos sérült. A CNN amerikai hírtelevízió felvételein hallható, ahogy az oldalra fordult vagonoknál és szétszakad sínek mellett álló utasok elmondják, többen végtagjaikat is elvesztették a súlyos balesetben.

A munkálatokban több száz tűzoltó vesz részt, az ANI indiai hírügynökség szombat reggel azt közölte, hogy a hadsereget is bevetették. Szombatra gyásznapot hirdettek Orisza államban.

Narenda Modi indiai miniszterelnök Twitter-bejegyzésében fejezte ki együttérzését az áldozatokkal.

Az egyre öregedő infrastruktúra és a túlterhelt vasúti hálózatok miatt Indiában nem ritkák a vonatbalesetek. Az elmúlt évtizedekben számos olyan baleset történt, amely több száz halálos áldozattal járt. A legsúlyosabb 1981-ben Bihár államban volt, amikor egy vonat folyóba zuhant egy hídról, mintegy 800 ember halálát okozva.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!