A három magyar légiós gólszerző nem fért be a válogatott keretébe

Csütörtökön és jövő héten újra a válogatotté lesz a főszerep, Marco Rossi csapata előbb az észteket, majd a bolgárokat fogadja a Puskás Arénában. Ezért különösen érdekes, hogy a magyar légiósok milyen formában és mennyit játszottak az utóbbi napokban. Szokásos légiós körképünkből kiderül, hogy csak honfitársunk szerzett gólt, akik nem tagjai a szövetségi kapitány keretének.

2023. 03. 20. 6:10
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar légiósokat tekintve jó hírekért most elsősorban a tengerentúlra kell mennünk, még ha a végeredmények nem is tették mindig boldoggá honfitársainkat. Kezdjük Gazdag Dániellel: az MLS-ben szereplő Philadelphia Union bejutott az észak- és közép-amerikai konföderáció (CONCACAF) Bajnokok Ligájának negyeddöntőjébe, miután a gól nélküli első mérkőzés után 4-0-ra megnyerte a visszavágót a salvadori Alianza ellen. A magyar válogatott játékos a második félidő elején fejjel bevette a kaput, viszont lesről, így végül nem adták meg. Érvényes gólt azonban így is szerzett, a 62. percben büntetőből talált be. Gazdagot a 84. percben, 3-0-s állásnál cserélték le. 

A hét végén a Philadelphia magyar idő szerint vasárnap hajnalban a Montréal FC vendége volt, és ezúttal az előkészítésben jeleskedett. Az előző évadban 22 gólt jegyzett magyar támadó csapata mindkét góljánál a gólpasszt megelőző átadást adta. A 74. percben 2-1-es vezetésnél cserélték le, ez pedig, mint később kiderült, alaposan visszaütött: a Montréal előbb egyenlített, majd a 98. percben a győzelmet is megszerezte. 

 

Sallói Dániel góljával szerzett vezetést a Sporting Kansas City az FC Dallas otthonában. A mérkőzés 11. percében sült el a magyar támadó lába: a jelenlegi idényben az első gólját szerző Sallói lövése egy védő lábán gellert kapva védhetetlenül csapódott a kapuba. Az álomszerű kezdés után viszont rémálomszerűen alakult a találkozó: a Dallas előbb egyenlített, majd a hazaiak kapusa (újrarúgással együtt) kétszer is megfogott egy kansasi tizenegyest. A kegyelemdöfést Ferreira gólja jelentette a 84. percben, a Dallas így otthon tartotta a három pontot, míg a Sallóiék továbbra is nyeretlenek a jelenlegi idényben. 

Dél-Koreában az Ulszan Hyundai 3-0-ra lelépte a Suwan FC-t, a 83. percben állt be a győztes csapatba. Visszatérve Európába, itt sajnos több rossz történt a légiósainkkal, mint jó. Essünk túl az utóbbin: az AZ Alkmaar az idegenben aratott 2-1-es siker után otthon is legyőzte 2-1-re az olasz Laziót, és ezzel nyolc közé jutott az Európa-konferencialigában, végig a pályán volt. A csapata vasárnap este a Twente vendégeként játszott a holland élvonalban, 2-1-re kikapott, a magyar válogatott védő kezdett és 61 percet kapott az edzőjétől.

A legtöbb magyart az egész világon az RB Leipzig alkalmazza, közülük jó ideje sérült, és így kimaradt a nagy szégyenből: a lipcseiek Willi Orbánnal és Szoboszlai Dominikkel a fedélzeten 7-0-ra kaptak ki idegenben a Manchester Citytől, és ezzel persze kiestek a Bajnokok Ligájából. A kínjaikat csak fokozta, hogy szombaton a Bundesligában vereséget szenvedtek a kiesés ellen harcoló Bochum otthonában is. Szoboszlai az utolsó percekben parádés szólóval rukkolt elő, de csapattársa, Andre Silva elrúgta előle a labdát a kapufára, így maradt az 1-0-s hazai győzelem. 

Az Union Berlin a sérült Schäfer Andrást nélkülözve kapott ki a belga Union Saint-Gilloise otthonában 3-0-ra, és ezzel búcsúzott az Európa-ligától, akár csak a Freiburg , amely hazai pályán 2-0-ra kikapott a Juventustól, a 62. percben állt be. Ami pedig a hétvégi bajnokikat illeti, a berliniek 2-0-ra megverték a Frankfurtot, a Freiburg pedig a Mainz vendége volt, és a 96. percben bukta el a győzelmet, a vége 1-1 lett, Sallai Roland pedig nem állt be. A német másodosztályban a Hamburg 0-0-ra végzett a Holstein Kiellel, Németh András a 74. percben állt be a hazai csapatba. 

A török Fenerbachce Szalai Attilával a védelemben 1-0-ra legyőzte ugyan a Sevillát az Európa-ligában, ám összesítésben a spanyolok 2-1-re jobbak voltak. Vasárnap a török bajnokságban a Fener az Alanyaspor vendége volt, és a sárga lapjai miatt hiányzó magyar hátvéd nélkül a hajrában szerzett gólokkal 3-1-re nyert. Szabó Bálint csapata, az Antalyaspor az Adana Demirspor vendégeként kapott ki 2-0-ra, a magyar futballista a kispadot koptatta. 

Németh Andráson kívül is akadnak valamelyik európai másodosztályban szereplő magyarok. Callum Styles továbbra is sérült, az angol Millwall nélküle kapott ki 1-0-ra Londonban a Huddersfieldtől. Belgiumban a Lommel 1-1-re végzett a Deinze stadionjában, Vancsa Zalánt a 81. percben lecserélték. Az olasz Serie B-ben a Parma Balogh Botondot a kispadon jegelve 2-0-ra kikapott Comóban, a Pisa viszont 2-0-ra győzött otthon a Benevento ellen, kezdett és végig is játszotta a mérkőzést. A ciprusi élvonalban az Omonia Nicosia Lang Ádámot végig bevetve 3-1-re kapott ki az Apollon vendégeként. Görögországban a Levadiakosz 1-1-et tudott játszani az OFI Kréta stadionjában, Gróf Dávid védett, Vinícius Paulo is végigjátszotta a mérkőzést, és mindketten kaptak sárga lapot. Kleinheisler László a kispadon kezdett és a 66. percben állt be a Panathianikoszba, amely az AEK Athen ellen idegenben gól nélküli döntetlent játszott. Svájcban Bolla Bendegúz az elsőtől az utolsó percig részese volt a Grasshoppers 2-1-es győzelmének Sionban. 

Koszta Márk végig ott volt a Maccabi Bnei Rainában, amely a Shaknin vendégeként a 96. percben mentette 2-2-re a mérkőzést éppen a magyar csatár tizenegyesből lőtt góljával. Kecskés Ákos sérült, ezért nem kerülhetett be a Hartbergben 2-2-t elérő LASK-ba. A szlovák élvonalban is találunk magyar gólszerzőt: Szánthó Regő a 82. percben lépett pályára a Dunaszerdahelyben, és szinte az első labdaérintéséből hatalmas gólt lőtt a Spartak Trnava hálójába. A DAC 3-1-re nyert, Kalmár Zsoltot a 90. percben cserélték be, Veszelinov Dávid nem védett, a kispadot koptatta. 

Borítókép: Sallói Dániel gólja nem volt elég a győzelemhez (Fotó: Twitter/Sporting Kansas City)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.