2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Fidesz-KDNP kampánynyitója

Következik:

Paláver 16:30

Belföld

A háborúpárti politikusokat mutatja be a Civil Összefogás Fórum plakátkampánya

Plakátkampányt indít a Civil Összefogás Fórum (CÖF-CÖKA). A szervezet szerint a magyaroknak farkasszemet kell nézniük a háborúpárti balliberális politikusokkal. A CÖF-CÖKA alapítója elmondta: a „gyurcsányizmus” súlyos teher Budapest számára, a főpolgármester pedig nem ismeri fel a valóságot. Hozzátette: nincs még egy országnak olyan ellenzéke, amely hataloméhségében nyíltan saját népének ellenségévé vált.

  • A háborúpárti politikusokat mutatja be a Civil Összefogás Fórum plakátkampánya

„Józan hozzáállással a béke pártján állunk, szolidaritással fogadjuk az Ukrajnából érkező menekülők százezreit, támogatjuk a helyben maradottakat, ezzel szemben Karácsony Gergely az adófizetők pénzén Brüsszelbe telepített Jávor Benedekkel, az ellenzékieket ott vezető Gyurcsánynével együtt saját hazájukra acsarkodva árusítják ki Magyarországot, legitim kormányunk megdöntésére törekszenek, az EU-s pénzek visszatartását szorgalmazzák” – figyelmeztetett Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum alapítója.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Szentkirályi Alexandra: Karácsony Gergely elnémult budapesti terveimre

Szentkirályi Alexandra: Karácsony Gergely elnémult budapesti terveimre

Karácsony Gergely elnémulva reagált budapesti terveimre. Én is elnémulnék a főpolgármester úr helyében, ha ilyen csapnivaló 4,5 év állna mögöttem városvezetőként - mondta Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje a Facebook-oldalán pénteken közzétett videóban.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Magyar Péter pártjának listáján is megjelentek Soros emberei

Magyar Péter pártjának listáján is megjelentek Soros emberei

Magyar Péter nyilvánosságra hozta a pártja jelöltjeinek listáját. A jelöltek közül többen olyan álcivil, Soros-közeli szervezetekben is dolgoznak, ami miatt felvetődik a kérdés, hogy ezek az emberek kinek is az érdekét képviselnék Brüsszelben – írja a Tűzfalcsoport.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!