2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

„Az Eötvösben pénzért jó jegyeket is lehetett szerezni”

Kommentáradatot indított el a közösségi médiában a budapesti Eötvös Gimnáziumban kirobban felvételi botrány. Több volt diák nem csak pénzen vásárolható felvételiről, hanem ugyanígy megvehető jó jegyekről is írt.

  • „Az Eötvösben pénzért jó jegyeket is lehetett szerezni”

Mások pedig arról számoltak be, hogy egykori tanáraiktól rendszeresen kaptak kéretlen politikai véleményeket. Szerdán, a Metropol mutatta be azt a hangfelvételt, amelyen egyértelműen hallható: az Eötvös József Gimnázium vezetése, és a hozzá tartozó Reáltanoda Alapítvány évek óta manipulálta a középiskolai felvétel rendszerét.

A héten robbantotta ki a botrányt az a hangfelvétel, amelyen az hallható hogy egy aggódó édesapa, és az Eötvös József Gimnáziumhoz tartozó alapítvány vezetője arról tárgyalnak: hogy még ha a gyerek el is rontotta a felvételit, félmillió forintért cserébe szóbeli vizsga nélkül is bekerülhet az iskolába.

A Metropol által bemutatott hangfelvételen egyértelműen hallható, hogy az iskola vezetése már egy ideje manipulálta a középiskolába történő felvétel rendszerét. Moss László, az iskola igazgatója és Kálmán Gábor, a gimnáziumhoz tartozó Reáltanoda Alapítvány vezetője évtizedek óta fogadhattak el kenőpénzeket.

Nyílt titok volt évek óta az intézményben a korrupciós beiskolázás, az ottani diákok pedig többször beszéltek erről a folyosókon - derült ki egy az iskolához tartozó nyilvános Facebook csoportból. Az egykori diákok és felvételizők a közösségi oldalakon vallanak arról, hogy évtizedek óta benne volt az iskolai légkörben, hogy egyes tanulókat a szüleik fizettek be az intézménybe.

A tanulók információi szerint pedig állítólag pénzért nem csak bekerülni lehetett az iskolába, de jó jegyeket is lehetett szerezni

- derült ki a hozzászólásoknól.

Volt olyan kommentelő is, aki arról számolt be, hogy egykori tanáraiktól rendszeresen kaptak kéretlen politikai véleményeket is.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Az ügyészség megcáfolta Magyar Péter állítását + videó

Az ügyészség megcáfolta Magyar Péter állítását + videó

Egyetlen irat sem tűnt el az úgynevezett Völner–Schadl-ügyben - jelentette ki a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője. Fürcht Pál főügyész - Magyar Péter nevének említése nélkül - elmondta: többször megfogalmazták az ügyészséggel szemben azt a vádat, hogy tények lettek kihúzva a vádiratból.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!