„Tulajdonképpen vissza kell nyúlnunk a kilencvenes évek vadkapitalizmusáig, mert ekkor kezdett kialakulni egy nagyfokú bizalmatlanság az autókereskedők, vagy ahogy akkoriban gyakran hívták őket, a nepperek felé. Az utóbbi elnevezés esetében már a képzettársítás is negatív, de ha őszinték akarunk lenni, nem teljesen alaptalanul keletkezett a vevőkben egyfajta félelem irántuk. Éppen ezek hatására jött létre később egy olyan szolgáltatás, mint a független járművizsgálat” – mondta a Világgazdaságnak Rusznák András igazságügyi gépjárműszakértő, a GOR-CAR Független Járművizsgálatok ügyvezetője.

20220221 KaposvárMég soha nem helyeztek forgalomba olyan kevés új autót januárban az Európai Unióban, mint az idén januárban. Egy nulla kilométeres gépjárműre átlagosan 6 hónapot kell várni. A használt autó piacon pedig élénkülést tapasztalnak.fotó: Lang Róbert LR Somogyi Hírlap 20220221 Kaposvár

Még soha nem helyeztek forgalomba olyan kevés új autót januárban az Európai Unióban, mint az idén januárban. Egy nulla kilométeres gépjárműre átlagosan 6 hónapot kell várni. A használt autó piacon pedig élénkülést tapasztalnak.
fotó: Lang Róbert LR Somogyi Hírlap
A használtautó-piacon a legtöbb kocsi a másfél-két millió forintos szegmensből kerül ki, bár a megbízható járműhöz ennek a duplája kell.
Fotó: Lang Róbert / Somogyi Hírlap

Lehet-e látatlanban kocsit venni?

Egy kutatás szerint Nagy-Britanniában a koronavírus-járvány megjelenése óta megduplázódott azok száma, akik látatlanban vesznek használt kocsit. A felmérést végző AA Cars igazgatója, Mark Oakley elismerte, a Covid alatt kialakult vásárlási szokások nagymértékben megváltoztatták az ottani autópiacot: 2022-ben például minden ötödik brit az interneten keresztül rendelt magának használt járművet. Oakley hangsúlyozta, hogy a rendszer elsősorban azért működik jól, mert a fogyasztók különböző garanciákat kapnak az eladóktól: többek között jótállást, visszafizetést, független szakértői véleményt.

Rusznák úgy gondolja, a magyarokkal ellentétben a britek elismerik a kereskedők vagy a megbízottjuk által elvégzett állapotfelmérést, átvizsgálást. Felidézte, amikor a saját vállalkozásukat beindították, abban reménykedtek, hogy megrendeléseik többsége az itthoni kereskedőktől érkezik majd, de csalódniuk kellett, sokan ugyanis pluszköltségként tekintettek, tekintenek erre a szolgáltatásra. A GOR-CAR 2014-ben hazánkban elsőként alapított céget erre a tevékenységre, és azóta sikeresen működik, megbízóik főleg magánszemélyek: „Az ő szemszögükből vizsgáljuk át a szóban forgó kocsit, tehát a vevő érdekeit képviseljük, nem az értékesítőét.”

Nem látok egyébként arra esélyt, hogy a brithez hasonló rendszert alkalmazzunk Magyarországon, egyszerűen akkora a bizalmatlanság, amely ráadásul elég mélyen is gyökerezik

– jegyezte meg az igazságügyi gépjárműszakértő, hozzátéve, minőségi javulás azért tapasztalható a kereskedők körében, bár a szürkeimport miatt továbbra is inkább a szkeptikusok vannak túlsúlyban.

Mennyibe kerül a független szakértői vizsgálat?

Rusznák András szerint az állapotfelmérés egyik legnagyobb előnye, hogy a potenciális vásárló részéről nem igényel személyes jelenlétet: „Ugyanolyan vehemenciával vizsgáljuk át az autót, mintha a vevő ott állna mögöttünk.” Hiába azonban a kényelmi opció, ha a legtöbb használt kocsit kereső fejében fel sem merül – mutatott rá.

A GOR-CAR teljes körű szolgáltatást nyújt, bruttó 34 900 forintért, ami Rusznák elmondása szerint egy tisztességes használt autó értékének az 1 százaléka.

„A mostani magyar vásárlóerő eredményeként a legtöbb jármű a piacon a másfél-két millió forintos szegmensből kerül ki. A jelenlegi árszínvonalat figyelembe véve ebben a sávban leginkább kisautókat, felszereltségüket és motorizáltságukat tekintve pedig belépő szintűeket kínálnak eladásra, közülük ráadásul sok siralmas állapotban van” – magyarázta a szakember, kiemelve, az olcsó, de jó minőségű használt kocsik kora lejárt, és – az következtében – különösen az a megállapítás vesztette érvényét, hogy már kétmillióért is vehetünk a mindennapi használatra alkalmas autót.

Rusznák András
Rusznák András szerint az autó átírási költségét itthon sokan a következő havi fizetésükből finanszírozzák.
Fotó: Magyar Suzuki

Milyen autót vegyünk, és mennyiért?

Rusznák András úgy véli, hogy a piacra lépéshez legalább három-három és fél, de valójában inkább négymillió forint szükséges,

cserébe viszonylag problémamentes, elsősorban kötelező karbantartást és a kopóalkatrészek cseréjét igénylő járműhöz juthatunk. Aki azonban ez alatt az összeg alatt kénytelen autót venni, annak már a vásárlást követően rengeteget kell költenie rá, ha a méltó állapotát szeretné fenntartani.

„Volt egy megkeresésem: az ügyfél legalább egymillió forintot áldozott volna a kiszemelt Fiat Bravóra. Végül lebeszéltem arról, hogy igénybe vegye a szolgáltatásunkat, miután látatlanban össze tudtam volna írni neki egy ötszázezer forintos javítási költséget. Ott tartunk, hogy sokan már az átiratást is a következő havi fizetésükből finanszírozzák” – mesélte a GOR-CAR ügyvezetője.

Mire kell figyelni használt kocsi vásárlásakor?

Rusznák a használtautó-vásárlással kacérkodóknak azt tanácsolja, hogy

  • készítsenek költségvetést, amelynek
  • 30 százalékát a kötelező szervizekre, kopóalkatrészek cseréjére tegyék félre;
  • az álmok és igények közös halmazából válasszák ki a kívánt márkát, esetleg modellt;
  • egy, legfeljebb két extra felszereltségre szűkítsék a keresést;
  • a lakóhelyükhöz legközelebb eső jármű esetében vizsgálják meg az eladó körülményeit;
  • bízzanak a megérzéseikben;
  • üljenek be a kocsiba, és szemrevételezzék a belsejét;
  • lehetőség szerint kérjék független szakértő segítségét.
A legnépszerűbb használt autók a Jóautók.hu-n
 

Mi várható az autópiacon?

Rusznák András úgy fogalmazott, hogy a magas rezsiköltségek és az infláció miatt a vásárlóerő megroppant, a magyar autópiac gyakorlatilag földbe állt. A patthelyzetből elmozdulást az jelentene, ha kereskedői vagy fogyasztói oldalon változás menne végbe. Az előbbinél a legnagyobb fejtörést az ingadozó árfolyam okozza, az akciózással ugyanis sokat veszíthetnek azok a dealerek, akik minimum 400 forintos eurónál töltötték fel a készleteiket, az utóbbinál pedig a reálbérek csökkenése nem teszi lehetővé a fizetőképes keresletet. „Nem lehet megjósolni, hogy mi lesz hosszú távon, és azt sem tudni, a kormányzati intézkedések közül melyik hat majd leginkább az autópiacra” – közölte.

Végezetül arról beszélt, hogy a mesterséges intelligencia (MI) a használtautó-piacon is megjelent, és csak idő kérdése, hogy az esztétikai átvizsgálás után a diagnosztikát is rábízzák.